PIZ BERNINA (4049m) - BIANCOGRAT (augusztus 17)

A Bernina látványa a Sasso Queder tetejéről

01. A BERNINÁRÓL

"Himmelsleiter"
Mit kell tudni róla? Az egyetlen négyezres a Keleti-Alpokban, olyan híres szomszédokkal körülvéve mint a Piz Palü, a Scerscen vagy a Roseg-csúcsok; kiterjedt gleccserek fölött őrködik, kétség nélkül a Keleti-Alpok uralkodója. Alatta pedig ott van Svájc egyik leginkább szolgáltatásokra kiépült, méregdrága vidéke: Sankt Moritz, Silvaplana - nevek, amelyek az átlagembernek sokat nem mondanak, annál többet viszont a vastag pénztárcájú hírességeknek. Fura csengésű nevek sorjáznak itt, ha végignézünk a térképen: a gleccser az  " Vadret",  a hágó " Fuorcla", a tavak "Lej"-ek vagy "Segl"-ek...és így tovább. Rétoromán vidéken vagyunk, és nekem volt szerencsém Svájc eme érdekes nyelvű csücskéhez már korábban is. A Bernina nem egy napi rohanásra szolgáló hegy: útjai hasadozott gleccsereken, töredezett sziklagerinceken vezetnek, időtartamukat napokban és hosszú órákban (7-9) mérik. De ami Európa-szerte híressé teszi az alpinisták körében, az az Északi-gerinc útja, közismert nevén a "Biancograt", vagy, ahogyan a helyiek nevezik, rétorománul: "Crast D'Alva". Az Alpok egyik legszebb, legegyénibb hógerince ez, egy igazi lépcső az égre: "Himmelsleiter".
Kiindulópontként a Tschierva-menedékház (2584 m) szolgál, amelyet - a leírások szerint - 2 1/2 - 3 órás, kényelmes sétával Pontresina városból lehet elérni. Hadd legyen egy fotó erről is:
Keresd a házat ! A Tschiervahütte és környéke, a háttérben a Piz Bernina látványa a Biancograt-tal - a csúcs ködben van -, jobbról pedig a Piz Scerscen (3971 m) "Eisnase" nevű útjából látszik egy részlet
 Ennyit az objektív infókról. Lássuk a mi tapasztalatainkat !

02. BIANCOGRAT

Útvonal: Északi-gerinc (Biancograt)
Nehézség: AD+/ D- ( körülményektől függően), IV, 40°
Mászóméter: 1470 m
Kalauzidő: 7-9 óra

Nem tudok megbarátkozni a Tschierva-ház felé vezető úttal. Megyünk, megyünk már egy órája, de még mindig csak 10 méter szintet emelkedtünk. Értem én, hogy Pontresinától csak 850 m szint, de akkor is... ( harmadnap  utánanézek: 11 km-t gyalogoltunk). Megváltásként ér végre a folyamatos, de enyhe kapaszkodó, amely a házig visz. A házig, amelyet épp odaérkezésünkkor a hamarosan lemenő nap sugarai világítanak meg.
Hármunkat - M. Előd és Gabriella a trió tagja még - a telt házra való tekintettel a téliszobában szállásolnak el. Jó dolog ez, mert csak két német mászóval osztozunk a nyolcszemélyes kis szobán, megmenekülve a központi hálótermek zsúfoltságától. Legalább kényelmes lesz az a kevés alvás, amely megadatik, hiszen este kilenc óra, és reggel háromkor már szedelőzködni kell. Jut még idő egy rövid vacsorára, információ- és eszmecserére a németekkel - ugyancsak a Berninára készülnek - aztán még megbámuljuk a naplementét is lefekvés előtt:
A "Vadret da Tschierva" (Tschierva-gleccser) jéglabirintusa. A háttérben jobboldalt egy "jelentéktelen" háromezres, a Piz Aguagliouls ( 3118 m), tőle balra a köd a vidék egyik nehéz csúcsát rejti: Piz Roseg ( 3937 m)
Pár óra alvás után nemcsak mi ébredünk három órakor; kint már mászáshoz szerelkeznek a partik, legtöbbjük vezető és kliens(ek). A németek még jóízűen alszanak a nagy zaj közepette, amikor fél négykor elindulunk a fejlámpák imbolygó fényét követve. Nagy a határozatlanság a sötétben, kétszer is elgabalyodunk, miközben a fejlámpákat próbáljuk követni ( "Hy boys, are you going to Piz Bernina? - No, we want to climb the Scerscen...Go up there, if you want the Bernina !  - Ohhh, sh..t !!"), húszpercnyi felesleges időveszteséget és százméternyi keserves le-fel szintmászást nyerve ezáltal. De aztán berázódunk a helyes útba - félóra múltán a Prievlusa-nyeregből ( továbbiakban Fuorcla Prievlusa) leszakadó meredek gleccser völgyfenékben elterülő, csupasz jegén szerelkezünk be a mászócuccba.

Átlépjük az első hasadékokat, és szinte utolsó csapatként indulunk neki a Fuorcla-hoz vezető 400 m szintnek. Meglehetősen komplex út ez; könnyű sziklabordán kerüljük el a lassabb csapatokat, majd egyre meredekebb, havas gleccseren parancsol rövid megálljt egy jókora peremhasadék. Kis technikai probléma, amelynél azonban egy mászó láthatóan sikertelenül próbál átmászni, ezért mi vagyunk azok, akik megunva a várakozás, új - kissé cifrább, de hatékonyabb - utat választunk, hogy elérjük a fenti, meredek hólejtőt. Aztán jön a "Via Ferrata", a vasalt út - szinte fel a nyeregig vaslépcsőkön kell felmászni párszáz méter szintet. A másik út - fel egy jégkuloáron - is nagy népszerűségnek örvend a mögöttünk maradt csapatok körében, a kőhullások reális esélyének ellenére.
06:40 - kor érjük el a nyerget, és a reggeli csontfagyasztó szél bizony nem sok nyugodt szemlélődésre hagy alkalmat. A felkelő nap aranya megvilágítja a gerinc szikláit, töredezett, könnyű szikla váltakozik keskeny jégmezőkkel, és kezdődik a sorbaállás is. Sok csapat mozog a hegyen, és a kritikus pontoknál ( előreláthatóan ) dugók alakulhatnak ki. Nem örülök neki, mert a vékony kesztyűben percek alatt elfagynak az ujjaim, alig várom már, hogy mászhassak. Szerencsére pár perc után felszabadul az út, és az első hosszban sikerül is megelőzni egy szerencsétlenkedő csapatot.
Pillantás a Prievlusa-nyeregből az első kötélhosszokba. Technikailag könnyű mászás vár ránk  aránylag száraz sziklán, a figyelmes szemlélődő felfedezhet pár csapatot fent az útban is.

 Az, hogy Az Előd-Gabi páros hogy érzi magát, azt nem tudom, de én úgy érzem, hogy pillanatnyilag a világon nem lehetnék jobb helyen, mint itt. A mászás könnyű és élvezetes, még annak ellenére is, hogy ordítani tudnék az ujjaimban lüktető  fájdalomtól. Hamarosan elmúlik - a mászás tesz róla. A vakító kék ég alatt, aranyló korai napsugárból szőtt ködben felfele araszolva megszűnik az idő, gondolat - transzcendentális otthonosság ez. Pillanatokra a teljesség.
Barátságossá szelídül a hideg szél, a nap alig érezhető meleg sugarai végigsimogatnak, amint az éles gerincen megállok. Hármas partiként haladunk, minimális biztosítást alkalmazva, folyamatosan haladva. Csapatok maradnak le, amint végigóvatoskodunk a kitett tornyocskákon és gerinceken, kisebb falszakaszokon. Hol Előd vezet, hol én.
Visszapillantás a Fuorcla Prievlusá-ba ( a napsütötte oldal és árnyék határán van) a gerinc első szakaszaiból.  Alant baloldalt a gleccseren  halványan kivehető az első technikai akadály, a peremhasadék ("bergshrund"), a vasalt út valahol a meredek sziklafal mentén (balra fent) visz fel a nyeregbe.
Gabriella és Előd a gerinc alatti kötélhosszban.


Fény és Árnyék határán
Aztán meglátjuk a Biancograt lényegét, a "Crast D'Alva"-t:
"Crast D'Alva" - és hogy viszonyítási alap is legyen a méretekhez, alant két mászó modellkedik :-)
Szép, nem?
A mászás rajta technikailag nem nehéz, a hó/jégmászás standardjai szerint tekintve. Alant már eléggé olvadt hóban haladunk, azonban ez feljebb nagyon gyorsan ideálissá változik - az igaz, hogy a monoton kapaszkodás nagyon fárasztja a lábizmokat (legalábbis nálam...). Két rövid szakasz van , ahol annyira meredek az oldal, hogy az ún. "piolet manche" technikát lehet alkalmazni. Képek, többet mondanak ezek, mint bármely szó:
A hógerinc alsó szakaszai

Már valahol 3800 m környékén járunk, itt vannak a hógerinc legmeredekebb ( 40° kb.) szakaszai.
Bizony engem eldöglesztett rendesen a Biancograt - jólesik a percnyi vízszintes keskeny hógerinc közvetlen a Piz Alv (3995m) előtt. Aztán az ember felnéz, és egy hihetetlenül hajmeresztő, valószínűtlen és döbbenetes  kép ég bele örökre a retinájába: a főcsúcs látványa. Annyira törékenynek és légiesnek tűnik... és első pillantásra az elme alapból elutasítja megmászásának a legkisebb lehetőségét is. Hát ezért nyilvánították mászhatatlannak és fordultak vissza azok a hőskori első alpinisták, akik elmerészkedtek először idáig. 
A Piz Bernina látványa a Piz Alv-ról (A főcsúcs a jobboldali meredek letörés fölött van; az ezt követő gerinc a Spallagrat, amely átvezet az olasz csúcsra).  Ez a sziklás gerincszakasz az igazi próbaköve a Biancograt-nak, 600 méternyi, közepes nehézségű sziklamászás, amelyet azonban a hó jelenléte nagyon időrablóvá és nehézzé tud tenni.
Csoportkép a Piz Alv-on: én, Gabriella és Előd. Háttérben a Morteratsch-csúcs (3751m)
Előd és Gabriella a Piz Alv-on.


A Piz Alv-tól kezdődően gyökeresen megváltozik az eddigi környezet, és vele együtt a mászás technikája: könnyű, de kitett sziklán kell mozogni folyamatosan, itt nem lehet lassulni, standolgatva haladni. A csapatok előttünk messze vannak, mögöttünk ugyanúgy, és sikerült felküzdenünk magunkat utolsókból  - ha nem is az elsők közé, hisz azok nem tévedtek el az elején és bő félórával korábban indultak - de a középmezőnybe biztosan. Rövid, tízpercnyi pihenés és szemlélődés után indulunk - könnyebb technikai részek követik egymást, de a hó és jég jelen van, ezért a hágóvasak nem kerülnek le a bakancsokról, és néha a csákánynak is akad dolga. A Berninascharte előtt - ez egy kb. húszméternyi letörés - riasztóan kinéző, de közelebbről gondot nem okozó hólejtőt kell kereszteznem, aztán bevárom a trió két másik tagját, hogy eldöntsük a követendő utat.
Meredek, IV-es nehézségű, és   az alján áthajló sziklán visz  a Berninaschartéba való lemászás - nekem nem okoz gondot, ez  még épp belefér a repertoáromba - de Elődék a folyamatosságot biztosítandó a kötélereszkedést választják. És ez így megy tovább - hol én vagyok elől, hol ők, váltjuk egymást, és annak ellenére, hogy mi hárman vagyunk egy kötélben, senki nem ér utol, még a kétpartis, vezetős csapatok közül sem. Valamilyen módon hatékonyan működünk együtt mi hárman...
Visszapillantás a "Berninascharte"-ra. Hátul a fehér hósipka az a Piz Alv.
Jeges kötélhossz  - jól jön egy kis változás a sziklamászás után :-)
Még egy torony választ el csak az utolsó előtt jeges hossztól, az meg a főcsúcstól...legalábbis innen úgy látszik
A Scharte után egyre fokozódik a nehézség - tornyok, szakszóval élve "gendarme"-k  követik egymást. Le-fel, le-fel. Itt már folyamatosan kevert ("mix") technikai terepen mászunk, vagyis nem ritkák a jeges/havas részek. A csúcs egyre inkább ott lóg a fejünk fölött, de valahogyan nem akar közelebb kerülni. Az egyik zsandár előtti, félkötélhossznyi felmenet már jégmászásnak is minősülhet. Az ezt követő toronyra való átmenet bizony megizzaszt - pedig a haladást segítendő egy rögzített kötél is be van szerelve a lapos, fogás nélküli táblára, amelynek alsó, áthajló része alatt ott ásít a mélység. Hát ez nem az útra jellemző nehézségű rész volt - állapítom meg visszanézve a torony tetejéről. De most már tényleg ez volt az utolsó komoly technikai akadály, mert a csúcs gerincétől csak egy utolsó, meredek de könnyű hómászás választ el. Előd megy elől, hamarosan eltűnik szem elől, aztán követjük mi is - a meredek lejtő elkeskenyedik, vízszintes, töredezett gerincbe fordul és Előd mögött, alant feltűnik a La Spedla - a Bernina olasz csúcsa.
Önkéntelenül is az órára pillantok: 11:20, a magasság 4048 m. Semmi nem utal arra, hogy egy négyezres - és milyen gyönyörű négyezres! - csúcsán állunk. Nincs csúcskereszt; néhány nepáli imazászló kandikál ki csak a csúcs szikláit borító hótöredékek alól. Hét és fél óra távolába úszik a reggeli pillanat, amikor még ott álltunk a Tschierva-ház előtt, bámulva a telihold fénye által beezüstözött hegy csúcsát...
Bizony, bármennyire is annak tűnik, de még nem a csúcs...igaz, már onnan nincs messze


A Bernina-csúcs (közvetlen az előtérben). Háttérben balra van a "La Spedla"(4020m) - amely a Bernina olasz csúcsa - , és rajta a lemeneti útvonal traverzáló nyomvonala. Középen hátul a Piz Scerscen (3971m), és leghátul jobbra a Piz Roseg (3937m) látható.
Előd És Gabriella; Piz Bernina (4048 m) 2011 augusztus 17, délelőtt 11:22. A trió harmadik tagjáról - rólam - fotó nincs egyelőre, mert a fényképezőgép akkumulátora az ezt követő pillanatot választotta a kimúlásra
Pillantás a csúcsról A Piz Palü - egy másik közkedvelt hegy - irányába. A Bellavista teraszon (Morteratsch-gleccser felső szakaszai) látható a Bernináról való lemeneti út nyomvonala is.

02.LEMENET: SPALLAGRAT, FORTEZZA, BOVAL-HÁZ

Azt tudtuk már előre is, hogy a lemenet a Bernina normál útján sem egy gyerekjáték - hosszú, néhol technikás, még a megadott könnyű nehézség ellenére is (PD). A "La Spedla" csúcs alatti traverz eljegesedett részei utáni keskeny, késélességű hógerincet technikás sziklarészek követik, itt sokat segít a két hosszú kötélereszkedés, amely révén elérjük a gleccsert. A Marco e Rosa menedékházig olvadt hóban gázolva jutunk el - már dél van, a nap teljes erejével gyilkolja a hófelszínt; ennek ékes bizonyítékát a Bernina oldalából folyamatosan aládörgő lavinák adják. Általában ez az irgalmatlan drága ház a napi végcélja a Bernináról lefele igyekvőknek, mert a további út le a Diavolezza felvonó vagy Morteratsch település felé hosszú és fárasztó kutyagolást jelent a jókora kiterjedésű Bellavista-teraszon. Plusz utána  még le kell mászni a Fortezza-gerincen, újabb gleccser, majd ismét könnyű, de fárasztó sziklás járóterepen kell lemenni a Morteratsch-gleccser átharántolásáig. Amögött ott van a Boval-ház, onnan meg "csak" nyolc kilométer turistaút a Morteratsch vonatállomásig....Szép kilátások.
A  gleccser szerencsére nem hasadékos, eléggé barátságos a felszíne még így délután is, ellenben a hosszú fel-lemászások kimerítőek.
Pihenő valahol a Bellavista-terasznak nevezett nagy gleccserfelszínen
Újabb pihenő; háttérben a "Graubünden Matterhorn"-ja, a Crast' Agüzza ( 3854m)

A Fortezza sziklás bástyáján való ereszkedés közben  Előddel pár pillanatig össze is zördülünk: lemászás vagy ereszkedés?  - ez már a fáradság jele, és még mindig 3200 m-en vagyunk, messze az út vége.
Útkeresés az Isla Persá-n ( egy "kis" sziklasziget két gleccser összefolyása közt), aztán keresztezzük a Morteratsch-gleccser megfagyott felszínét. Este hat óra már, amikor leszedjük magunkról a felszerelést. A Boval-háztól való lemenet turistaútja őrjítően hosszú és mentálisan nagyon fárasztó. Elsötétedünk, előkerülnek a fejlámpák, aztán kilenc órakor kibontakoznak a Morteratsch állomás fényei az erdő sötétjéből. Ismerős sziluettek jönnek szembe: Áron és Kamalika, aki utánunk jött idáig az autóval. Köszönet Neki, mert ha nem jött volna, akkor még lett volna vagy 15 kilométer ráadás gyalog Pontresináig...ugyanis a vonat nyolc órakor befejezi ténykedését.
Az alábbi képen megpróbáltam berajzolni a fel- és lemeneti útvonalat. Ami nem látszik: a Fuorcla Prievlusa megközelítése (a túlsó oldalról) és az Isla Persa utáni gleccsertraverz-Bovalhütte-Morteratsch szakasz. Klikk a képre a részletekért:
Bernina topo. Klikk a képre a nagyobb méretért

LUXEMBURGI MÁSZÓHELYEK - II rész

A cím jelen esetben megtévesztő, mert az itt kivesézendő hely nem épp Luxemburgban található, hanem a határtól szó szerint pár lépésre, Németországban. Egész pontosan egy kis, német falu határában, amelynek Liersberg a neve, és a mellékelt térképen pontosabban is behatárolható. A helyszín mászókörökben egyszerűen Igel néven ismert ( a hasonló nevű falu alant a völgyben helyezkedik el, és valószínű, hogy a terület közigazgatásilag oda tartozik); a mászóhely/mászókert ("klettergarten") létrehozása a Deutsche Alpenverein (országos német mászószövetség) Trier-i szekciójának érdeme.
A helyszín könnyen megközelíthető autóval, utána tíz perc kényelmes séta és ott is vagyunk a mászóhelyen. A Mosel völgye fölé emelkedő szőlőhegy oldalából nagyon szép a kilátás, már csak ez is megér egy sétát. A mászóhely környékén elhagyott fém- és betonmaradványok régebben befejezett gazdasági tevékenységre utalnak - gyaníthatóan kőfejtési tevékenység (vagy bunkerek a világháborúk idejéből??) folyhatott itt. A kőzet néhol mély repedésekkel tagolt, máshol inkább kompakt falakat alkot; néhol jókora falszakaszokon sztalaktit-szerű képződmények alakultak ki. A vidék geológiájáról nem sikerült adatokat szereznem, így nem tudom, hogy alapjában milyen kőzetről is van szó, hogyan került oda a mészkőbevonat. De mászószemmel nézve, ez kellemes változatosságot jelent, mert többféle technikát is ki lehet próbálni - néhol könnyű repedésekben vezetnek az utak, néhol meg apró, a mészkőre jellemző éles bütykökön kell fogást találni. A falak magassága változó, 6-15 méter közt váltakozik. Könnyű, III-IV nehézségű utakból kevés akad, inkább az V-VIII közti trasszék vannak túlsúlyban. A standok jól kiépítettek, helyenként kosszarvakkal is találkozik a mászó. 4-5 expressz bőven elég a legtöbb úthoz. A nittek elhelyezése változó: általában jellemző, hogy az első nitt irgalmatlan magasan van - néhol az út közepén -, a többi meg esetleg zavaróan közel, akár 80-100 cm-re is egymástól. A legtöbb útban pszihésen eléggé terhelő a beindulás...
A mászóhely topója letölthető a DAV oldaláról - itt - azonban elég csapnivaló, mind megvalósítását, mind megbízhatóságát tekintve. Ráférne egy kis ráncfelvarrás, mert zavarbaejtően sok új út van a terepen, amelyeket a topó nem tüntet föl. Az utak nehézségeit UIAA rendszer szerint mérik, topo szerint így néznek ki:

Mivel eléggé látogatott hely, na meg a barlangi eredetű mészkő amúgy is eléggé csúszós tud lenni, a fogások zsírosak, ajánlatos magnéziát használni. Szabad utat mindig lehet találni - csak legény is legyen hozzá... :-))
Köszönet a fotózásban nyújtott segítségért S. Gabriellának - az "akció"-fotók nagy részét ő készítette .