MORMOTALES ( augusztus 28)

Helyszín: Svájc, Spielboden
Kivel: Áronnal
Nehézség: ??????? :-)
Idő: fél nap


Előre is elnézést a bejegyzés (fellengzős) címéért, mert lesnek les volt ez is, de semmi köze ama nagyszerű élményhez, amelyet egy igazán vad mormotakolónia néhány tagjának belopása és - szerencsés esetben - minőségi fotózása jelent. Egyébként minden megállja a helyét, úgymint: vadmormoták, kolónia, leskelődés. De csak ennyi a hasonlóság; ami igazán más, az... na de nézzük sorjában.
Verőfényes augusztusi reggel van, a Mamó már rég elvonult Almagellerhorn-ot mászni, mi meg Áronnal megpróbáljuk kitalálni, hogy hogyan és mint legyen a mai nap. De sokat nem kell tűnődni rajta, mert a gondosan előkészített sérgarépa-adag ( továbbiakban murok, székelyül:-))) ) ott vár a hűtőben, már csak ínyenc fogyasztókat  kell hozzá keresni.  A túra célja megvan, ezért a zöld gyerekhordozót munkára fogjuk és serényen eliramodunk a Saas-Feé-be tartó busz irányába. 
Félóra múltán a kis sárga kabinokba alig tudjuk Áronnal bevackolni magunkat; a Spielboden felvonóállomás felé emelkedő drótkötélpálya kabinjai a legkisebbek a Saas völgyben eddig megismertek közül. A svájci szolgálatkészség itt is elsőosztályúan működik: gyerekkel és hordozóval eléggé nehéz a beszállás-kiszállás, ezért a helyben nyújtott segítség után a szolgálatos rögtön felszól a felső állomáshoz, hogy jövünk ám, várjanak ránk. 


Kiszállva 2448 méteren, először is a fotógép után nyúlok, annnyira látványos innen a Saas-völgy keleti oldalának négyezres-párosa: Lagginhorn, Weismiess. Ne feledjük a Fletshhorn 3982 méter magas piramisát sem ( valamikor volt egy projekt, hogy épületet emelnek rá, hadd érje el a négyezer métert; de aztán szerencsére lefújták ). 

 Balról jobbra: Fletshhorn (3982 m), Lagginhorn (4010), Weismiess ( 4017 m); az előtérben Saas-Fee település (1809 m)

Ezt letudva, irány a mormoták ! Tábla hirdeti, hogy itten szelíd mormoták találhatók, és még etetni is szabad őket. Ha nincs amivel, akkor bemész az étterembe és veszel nekik spéci őnekik készült zöldségkeveréket. De mi nem foglalkozunk ilyesmivel, mert itt a murok !

Itt élnek a "szelíd" mormoták

Már van egy kisgyermekes család, és tényleg: úgy ülik őket körbe a kisebb állatok, mintha kezes bárányok lennének. Na, ilyesmit nem nagyon láttunk mi még, ezért izgatottan cserkészem be a legközelebbi lapos kő mögött szöszmötölő mormotacsemetét. Méreget, aztán úgy dönt, hogy mégsem hajlandó szóbaállni velünk, mert villámgyorsan eltűnik a lyukban. 
De nem sokáig, mert percek múlva érdeklődve követi, amint előszerelem a varázseszközt; a murokhéj vöröse láthatóan felkelti az érdeklődését. Aztán egy-kettő, és már ott is óvatoskodik az Áron kezében lévő kapitális murokdarabnál. Áron ezt persze nem hagyja szó néllkül és lelkes ordítozással üdvözli a merészt - el is tűnik ismét az nagy serényen, nem ilyen fogadtatásra számítván. 
Áronnal valahogy kiegyezek a csendbenmaradás tekintetében, ezért a mormota következő kísérletezésénél már csak halk rikoltozásokkal biztatja a barna szőrgombócot. És íme, az első kontaktus:



Közben elvonul a kisgyermekes család, ezért gyorsan elfoglaljuk a  - látszólag a mormotatelep vendégváró asztalának számító - jókora lapos követ. Most már kíváncsiskodva gurulnak felénk a fiatalabb állatok, és el-elrohannak a megszerzett murokdarabbal, néha egymás mancsából-szájából kapkodva ki a megszerzett nyalánkságot.  Gyors iramban fogy a csemege, amikor végre előkerül egy hatalmas, kifejlett és  bátor - igazából szemtelen -   példány is.







Aztán egyszer elfogy a murok... épp akkor, amikor a mormotaközösség kisebb-nagyobb tagjai a szélrózsa minden irányából áramlani kezdenek. Na, mi lesz most? ezek úgy eltüntették a kilónyi csemegét, mint a huzat. A legnagyobb mormota uralja a terepet, egyáltalán nem fél, és még azt is eltűri, hogy Áron megsimogassa, miközben ő elmerülten majszolja a murok utolsó darabjait. Nagy élmény ez Áronnak - nem mindennap sikerül élő, vad mormotát simogatnia ( az igazat megvallva, nekem sem). Minden szelídségük ellenére ezek igazi vad állatok, egy hirtelen mozdulatra, vagy társuk jelzésére villámgyorsan otthagyják a könnyű falatot, és eltűnnek földalatti váraikban. 
Van még remény ! Előkeresem Áron úti elemózsiáját ( keksz), remélve, hogy le tudom kötni a jókora jószág figyelmét vele még egy jó darabig, hadd használja ki a lehetőséget Áron. Lekötni... mi az hogy ! Pár kekszet kirángat a kezeinkből...



...aztán egyszerűen gondol egyet, és bedugja fejét a zacskóba - aki kapja, marja! alapon. :-)))


Na, azért elég a pimaszkodásból - evvel a gondolattal nyúlok feléje, de mintha érezné, hogy nem tolerálom a rablógazdálkodást, mert villámgyorsan felkapja az egész zacskót és elnyargal vele... Pillanatok múlva már csak a fűben gyorsan eltűnő, kövér hátsó mögött le-fel himbálózó mormotafarok emlékeztet  az élelmes állatkára.
Na, ez szép - derülünk Áronnal, aki semmibe veszi eljövendő délebédjének eme gyalázatos módon való elragadozását, és rettentő mulatságosnak találva kacagva kommetálja a történteket. 
Felszedelkőzködünk, elindulunk a gleccser felé vezető jól kitaposott ösvényen. Mindenütt élénk pillantások kísérnek, a degeszre hízott fiatal állatok lépten-nyomon reménykedve követnek, aztán új áldozat után néznek. Nem kell félniük az éhezéstől - gondolom, amint a körülöttünk csellengő gyerek- és turistahadra nézek, amint bőséggel szórják a kíváncsi állatoknak az ennivalót.
Egy hatalmas szikla alatt újabb kolónia: tíz-húsz állat verseng egy néni kegyeiért, aki már másodszor jön vissza az étteremből, hogy kedvencei mohó étvágyát kielégítse. Mi már nincs amit adjunk, ezért Áron önzetlenül felajánlja Zsiri Zsiráfot, régi és hűséges plüssállatát az izgatott társaságnak. Bizonyára nem sok ilyet láttak, mert érdeklődve szemlélik, de aztán fogyasztásra alkalmatlannak találják:-)






"Vajon mi lehet ez a sárga dolog? nézzük csak, hátha ehető..."




Délután két óra körül visszasétálunk a felvonóházhoz. Az ég aggasztóan kezd szürkülni, úgy tűnik, hogy az előrejelzett viharos idő tényleg megérkezik. Aggódva fürkésszük az alig-idelátszó Almagellerhorn csúcsát, ahol a Mamó igyekszik felfele. Még van időm pár fotóra a környékről, amint a felvonót várjuk, aztán az egyre erősödő szélben himbálózva visszaereszkedünk Saas-Fébe.  

A Portjengrat, középen a Pizzo d"Andollá-val (3653 m)

Weismiess ( 4017 m), ahogyan a Spielboden-től látszik

A Taschorn gleccsereiből lezúdúló olvadékvíz alkotta vízesés

"FREIE FERIENREPUBLIK" - MI EZ?

Svájc nem olcsóságáról híres, ez közismert. Mint turistaparadicsom - mert lényegében az egész ország az  -, megengedheti magának, hogy szolgáltatásait magas áron adja. Az biztos, hogy ha a turizmus kiszolgálásáról van szó, akkor csakis szuperlatívuszokban beszélhetünk róla - sokat fizetsz, de ritka, hogy ne legyél elégedett avval, amit a pénzedért ajánl és kapsz. 
Ha azt mondom, hogy  "Zermatt", akkor ritka az a vándor, aki - még ha csak egyszer is járt Svájcban - , ne ismerné ezt a várost, ne hallott volna róla. A név persze összefonódik a "csokoládéheggyel", a Matterhorn-nal. Ez a név vonzza a turistát, mint méz a darazsat. De mi a helyzet például, ha azt mondom, hogy: "Saas-völgy"? Ismeri valaki?
A völgy a Matterhorn-t és Zermatt-ot rejtő Matter-völgy közvetlen szomszédja; köztük mindössze a Vallis-i Alpok egyik legszebb (szerintem) hegycsoportja képez választóvonalat, a Mischabel-hegylánc. Itt van Svájc legmagasabb hegye, a Dom ( a Dufourspitze magasabb, de felerészt Olaszországhoz tartozik, míg a Dom teljes egészében Svájc területén fekszik)


A Saas-völgy kevésbé híres és népszerű, mint a szomszédja. A völgy legismertebb települése Saas-Fee (1800 m), ahonnan az Alpok egyik legszebb hegykoszorújára nyílik kilátás. A nyolc darab négyezres látványa lenyűgöző (Nadelhorn, Lenzspitze, Dom, Taschorn, Alphubel, Allalinhorn, Weismiess, Lagginhorn). Akárcsak Zermatt-ba, ide sem lehet behajtani autóval, egy hatalmas parkoló a városka bejáratánál a végpont. Ebben a parkolóban szokták megrendezni a Jégmászó Világbajnokság egyik fordulóját a téli hónapokban. A völgy másik két nagyobb települése Saas-Grund és Saas-Almagell,  itt kell megemlíteni  még a pár házból álló Saas-Balent is.

A Saas-völgy látványa a Plattjen felvonóállomástól (2580 m). Balra a platón van Saas-Fee.

Na, de vissza a bejegyzés címéhez... 2012-től kezdődően érdekes dolgot találtak ki a Saas-völgyiek, éspedig: ha a turista akár egy napra is megszáll a völgy valamely településén, valamely szállodájában vagy szálláshelyén, napi kb. 3,50 frank (személyenként) felárért kap egy ún. "Bürgerpass"-t. És hogy ez miért jó? 


A "Bürgerpass" feljogosít az ott-tartózkodás ideje alatt a felvonók, autóbuszok ingyenes használatára, plusz bizonyos éttermek, sportcentrumok kedvezményeit is ki lehet használni vele.  Hogy ennek milyen jelentősége van? Hát, meglehetősen nagy - főként ha hegymászó az ember... A völgy tele van felvonókkal, amelyek felviszik az embert 3100 méterig is, sőt: a "Metro Alpin" ( mint a legtöbb helyen Svájcban, itt is van egy "leg", amely a világon egyedülálló - jelen esetben a világ legmagasabban fekvő metróútvonala), e sziklába vájt, 500 m szintet emelkedő metró a gleccserek világába emel, 3500 méterre. 
Persze mindennek ára van; ezek a felvonórendszerek drágák, meglehetősen sok pénzbe kerülne, ha az ember csak úgy nézelődni ugrálgatna egyikről a másikra. És itt jön a képbe a "Bürgerpass"...
A " Metro Alpin" végállomása (Mittelallalin) a kapu, ahonnan meg lehet mászni az Alpok egyik legkönnyebb négyezresét, az Allalinhorn-t. A Saas-Fee-ből induló felvonórendszer ára borsos: 67 svájci frank, oda-vissza. Ha az ember mászni akar, gyorsan és kényelmesen, akkor muszáj kipengetnie... ha nincs "Bürgerpass". Vagy ott a másik nagy felvonó, a Saas-Grund és Hohsaas közötti (ár: 39 frank), amely végállomásától nagyon hamar elérhető és megmászható a Weismiess és a Lagginhorn.
Tételezzük fel azt, hogy két hétig ott van az ember a völgyben, bérelt szálláshelyen. Egy ilyen lehetőséggel, mint a "Bürgerpass", vajon mennyit lehet spórolni?  Kíváncsi voltam én is, ezért gondosan begyűjtögettem a felvonójegyeket, hadd lássuk. A végeredmény minket is meglepett: közel 920 frank ( kb. 720 euro, és nem volt beleszámolva a települések közti, napi többrendbeli buszozás ) volt a végösszeg. Mintegy húsz alkalommal felvonóztunk, amelyből több mint ötször a "Mittelallalin"-hoz. Az említett összeg kb. egyenlő volt a két hétre bérelt, háromszobás lakás bérleti díjával... Hogy megéri-e a Saas-völgyben nyaralni? Ezek után nem kérdés....:-)
Ki is használtuk alaposan... Áront beletettük a hátihordozóba, aztán mentünk ,amikor csak lehetett. Ha nem volt túrázni való idő, akkor is fel lehetett ide-oda menni, mert inkább 2000-3000 méter, mint hogy bent üljön az ember. Persze, ez a "Bürgerpass" nélkül eszünkbe sem jutott volna...

Pihenő a Kreuzboden felvonóállomásnál( 2397 m) - fentről jövünk a Hohsaas-tól ( 3100 m), ott meg bőségesen havazott



Mittelallalin (3500 m); Áron tudvalevőleg rajong a traktorféle járművekért, és ez alól a hótaposó sem volt kivétel...

Ebéd a Moreniá-nál ( 2572 m)

Ezt az egész rendszert olyan név alatt reklámozzák, mint "Free Republic of Holidays". Remélhetőleg megtartják jó szokásukat a völgy lakói az elkövetkező években is, mert akkor a Saastal nagyon kedvelt célpont marad továbbra is. Nem mintha a "Bürgerpass" nélkül nem lenne az... rengeteg ott a tennivaló:-))
Felderítőúton 3200 méteren, a Hohsaas felvonóállomás fölött


Panoráma a Hohsaas-tól

Keresd a mászókat ! A Trift-gleccser szakadékai

Az ott lent a Kreuzboden


Előtérben a Kreuzboden állomás, átellenben a Hohbalm-gleccser

Allalinhorn - ahogyan a Hannig-tól látszik

LAGGINHORN (4010 m), DÉLI -GERINC (augusztus 27)

Hol?: Svájc, Valais kanton
Kivel?: egyedül
Útvonal: HohsaasLagginhorn déli gerinc - Lagginhorn - Nyugati gerinc - Kreuzboden
Nehézség: Lagginhorn Déli gerinc: AD,III+ ; Nyugati gerinc: PD,II ( a Hohlaub-gleccseren való átkelést leszámítva  /Hohsaas-Lagginjoch/  mindkét útvonal sziklamászás)
Idő: Hohsaas - Lagginhorn 04:12;  Lagginhorn - Kreuzboden 03:00





Eltérően a az első Lagginhorn-mászásomtól (lásd itt ), most nem éjszaka indulok el, és nem teszek meg közel 1500 méter szintkülönbséget, hogy elérjem a tulajdonképpeni hegylábat.  A "Freien Feerienrepublik Saas-Fee"-nek hála ( ezmiez? majd egy későbbi posztban kifejtem), reggel 7 óra után kényelmesen elballagok a szálláshelyünktől kb. 300 méternyire lévő felvonóig, ahol már jó pár , jégcsákányos-hágóvasas parti várakozik a kabinok indulására. Nagy részük vezetős társaság - a Weismiess könnyű glaciális útvonala csábítja azokat, akik első négyezresük megmászására készülődnek. Na lám - fürkészem lopva az arcokat -, egyedül leszek a Lagginhorn déli gerincén, vagy  mindenki a Weismiess-re készül?
A kabin eléggé hosszú ideig megy felfelé, messze van a Hohsaas állomás 3100 métere, így van időnk jól átfázni a reggeli hidegben. A Kreuzboden-i átszállás után már mindenki előszedi a vastag ruhát, miközben csendesen himbálózunk felfele a Saas-völgy felett, körülölelve a reggeli fényben lángoló négyezresek tömegével. 
Bizony, jólesik a nekiiramodás a Hohsaas fölötti kapaszkodónak - csak 10 perc, és már el is érem a    jelzetlen ösvényt, amely a gleccserhez vezet. Fiatal páros - mint később kiderült, angolok - kóvályognak a kőrengetegben, de amit látják, hogy én határozottan haladok előre, utánam indulnak. Jó volt az, hogy két nappal korábban Áronnal a hátamon lejártam már ezt a szakaszt...
Gyorsak nagyon ezek a fiatal angolok, huszonévesek lehetnek, de látszik rajtuk, hogy van tapasztalatuk magashegyi környezetben - egyszerre érünk a gleccserhez, és amire én felszedem magamra a nélkülözhetetlen kellékeket, arra ők már rég be vannak kötélbe kötve és indulnak is. Öt perc előnyük lehet, és hamarosan el is tűnnek a repedések közt. Gyorsan haladnak, félórával később még megpillantom őket a gleccseren, de utolérni már nem tudom.
Csupasz gleccser, jól látható és könnyen átugrálható repedésekkel, és habár lentről nézve kis gleccsernek néz ki, közel egy órába kerül eljutnom a Laggin-nyeregig. Én már a gleccser szélén vagyok, amikor az angolok újra eltűnnek a gerinc élén, fölöttem ötven méterrel. Ez igen - gondolom elismerően, mert rég volt már olyan csapat, amelyet az utóbbi túrákon nem tudtam lekörözni, aztán másra koncentrálok: hágóvasat le, irány a gerinc.

Reggeli fények - A Mischabelgrat látványa a Hohsaas felvonótól

Taschhorn, Dom, Lenzspitze és Nadelhorn - négyezresek láncolata

Pár napja még ez volt a cél: az Alphubel piramisa




Kőlavina

A Hohlaub-gleccser látványa a Laggin-nyeregből

 Maximum  II-s nehézségű, könnyű sziklamászás még itt a gerinc, a jó fogású, tömbökre szakadt sárga gneisz közt instabil halmokba gyűlt lemezek közt kell átmászni. Előttem-fölöttem fel-feltűnnek az angolok a rőtarany sziklatömbök labirintusában, de más senkit nem látok egyelőre, kivéve a gleccseren egy hármas csapatot. Nem sietek, kihasználok minden pillanatot ezen az álomszép gerincen, gyakran megállva, körbecsodálva a lábaimnál elterülő világot. Lenyűgöző látvány a Weismiess északi gerince, amely a Lagginjoch déli oldalán , hihetetlen élességű és kitettségű fogak sorozataként emelkedik a szomszédos négyezres havas-jeges csúcsa felé. Nehéz, jóval nehezebb gerincmászás lenne, mint amelyen most vagyok ...de hát miért is ne? A mag elvetve...:-)





Időközben a Lagginhorn-gerinc kezd bekeményíteni, egyre izgalmasabb a mászás. Ismeretlen terep van előttem, mert a mászókalauz pár mondatból elintézte ezt a  - mint később kiderült - kilométernél hosszabb gerincet. 



Visszapillantás a Laggin-nyeregbe ( a gerinc legalacsonyabb pontja)

Előttem messze meredek felugrás - az első komoly falrész, és fel is fedezem az angol csapatot, amint kis kék pontokként igyekeznek felfele a meredek, sima falrészen.



Huh, lenyűgöző... meredek, két-három kötélhossznyi falrész, fogással-állással bőven ellátva. Hamarosan utolérem az angolokat - na megvagytok, gondolom - de aztán felpillantva látom ám, hogy ezek nem ők, hanem ugyancsak egy kétfős, női csapat . Előzöm őket, aztán még egy kínosan vánszorgó vezetős partit - lassú csapat, ha már itt így haladnak, akkor mi lesz később, hisz a neheze hátravan? Na de ez az ő dolguk - szerencse, hogy megelőztem őket, mert itt ám egy szép "zsandár", amelynek látványától egy pillanatra meghökkenek. Na, itt az első III nehézség. ( zsandároknak - vagyis "gendarme", franciául  - nevezik a gerincekből kiálló, néha több tíz méter magas sziklatornyokat, amelyeket vagy megmászol, vagy megkerülsz - ha meg tudod ! )

Rossz döntés: a kép bal felső sarkából kellett volna lemászni, ellenben én megkerültem a zsandárt, és a kép jobb alsó sarkán - a táblán -  másztam fel az éles gerincre :-)



Na még egy kép, mert izgalmas rész volt nagyon

Hát én a megkerülést választom - aztán miután túljutok rajta, átkozom magam a rossz döntés miatt. Annak ellenére, hogy a zsandárra való felmászás jóval nehezebbnek nézett ki, a kerülő sokkal rafináltabbnak bizonyult. A jobboldali sima tábla nem túl meredek, de a kb. hatméternyi mászás gyűszűnyi fogásai és a lefele irányuló rétegfejek inkább mászócipőnek valók, mint alpesi utakra tervezett bakancsnak. Izgalomban nincs hiány - túlhaladva rajta elkönyvelem, hogy itt visszamászni én nem fogok. Hát akkor nincs egyéb hátra,  mint előre - ahogyan szokták mondani:.-)
Könnyűnek - szinte járóterepnek - elkönyvelhető rész következik, végében ott emelkedik egy magas, hasadozott fal. Újra felfedezem az angolokat - már a fal közepén levő kémény tetejében vannak, pár perc és újra eltűnnek. 
Egy szűk hossznyi II-III mászás, érdekes repedéssel. Jellemző az (eddig megismert) gerincre, hogy van itt minden: kitett él, tömbök, sima táblák, mély repedések.

Egy kötélhossznyi mászás messziről...

...és alulról. Az árnyékos repedésen a legnagyszerűbb felmászni.

A falrész tetejéről meglepő hirtelenséggel egy kitett gerincre kerülök; annyira lenyűgöző a látvány, hogy    alig hihető... Késéles gerinc fogad, a szélességét (vagy keskenységét?) itt már csak centikkel lehet jellemezni. Mintha egy jobbra dőlt magas kerítés lenne, ahol a léceket jókora tömbök és táblák alkotják. Borzongató érzés az élen elindulni, anélkül, hogy egy kötél/társ adta biztonság is lenne a pakliban, de most, ezeket a pillanatokat nem adnám semmiért, ezt a magányos kontaktust a heggyel . Rémisztősége ellenére egyáltalán nem nehéz, könnyű mászni, de eléggé izgalmas átlépni néhol a semmi fölött... nem mondom, hogy unalmas lenne:-) .
Itt érem utol az angol csapatot. Egy zsandár alatt, egy kis nyeregben üldögélnek , látszólag kissé bizonytalanul - vajon most merre? olvasom le róluk. Alig kapok egy helyet leülni, nem hogy még kerülgessem is őket, ezért odaszólok, hogy hová is kell menni. Látványos egy hely, ismerős mert pár fotó kering róla a neten, és szerencsére ezt a részt említi is a mászókalauz: fel a zsandárra, aztán 12 m kötélereszkedés.
Elindulnak, én meg várok. Huzatos egy hely, a szél itt hideg és erősen fúj, és mivel elég nehéz kényelmes helyet találni, na meg kézzel-lábbal kapaszkodnom kell, ezért hamarosan kezdem unni a dolgot. Ezúttal a csapat rettentő lassan halad, elmásznak az ereszkedőstandig, de még alig, hogy elkezdik a beszerelést. Én meg sokáig így nem bírom, ezért döntök.
A zsandár alatti nyugati falrész függőleges, de nem nehéz. III-as nehézségű, 10-15 méternyi lemászás,  ellenben helyenként havas és jeges, ezért amire elérem a a zsandár túlsó felén lévő kis, napsütötte platót, az ujjaim már érzéketlenné zsibbadnak. 


Visszapillantás: innen jöttem



Csinálok pár fotót róluk, aztán mászok tovább. Most már elmaradnak, mert a kötéllel való bajlódás időt vesz igénybe, és már legalább 100 méter szinttel magasabban vagyok, amikor visszaintek nekik. Akkor húzzák le épp a kötelet...aztán bemászok egy tömb mögé, és nem is látom őket az elkövetkező félórában.
A gerinc keskeny továbbra is, de a meredeksége enyhül, egy adott ponttól kezdődően - valahol 3900 méter körül járhatok -  már azt is lehet mondani, hogy vízszintes. És hosszú, irgalmatlan hosszú. Időtlen idők óta mászok már ezen a gyönyörű gerincen, magasan a világ fölött; a perceket, félórákat felszívja a délelőtti nap melege, a kék ég ragyogása és alattam a tömör, sárga gneisz egészséges fogásai. Itt még véletlenül sem akad laza kőtömb, mozgó tábla vagy szikladarab, pedig még nézni is rémisztő a többtonnás kőtömbök látszólag ingatag stabilitását - nemhogy rámászni. Aztán egyszer találok egy széles párkányt - ideális hely ez sziesztázni, elnézni a végtelen, kék messzeségbe vesző hegyvonulatokat, a távolból idecsillanó Garda-tó felszínét... és itt érnek utol újra az angolok, akiknek már ismerősként bólintok oda.



Az almacsutka lustán lepörög az északi falba. Szedelőzködöm, majd beereszkedek egy - az eddigi gerinc jellegétől gyökeresen eltérő - széles nyeregbe, ahol még egy jókora hómező is olvadozik a déli nap melegétől. De hol van a kulcshely, a hasadék ("gap", az angol mászókalauz szerint) , amely az igazán nehéz rész? Ez lenne az? töprengek...de nem, ez nem lehet.
Aztán újra gerinc, majd újra egy zsandár és - egyszerűen nincs tovább. Mifene, gondolom,  amint óvatosan kimászok a hasadék széléhez, amely megakadályozza a továbbhaladást - és eláll a lélegzetem. Aha, tehát itt van a hasadék...Függőleges, áthajló fal van alattam, a mélyben kötelek darabjai, sehol egy platform , amelyre le lehetne ereszkedni. Illetve lehet, de az alattam van legalább 40-50 méterrel. Uhh, mi lesz most? kötelem az van, de csak 30 méter...amely, akárhogyan is számolom, még egy szálon sem elég  hosszú a boldoguláshoz. Látom, hogy az angolok túl vannak rajta, már fel, a csúcs irányába tartanak, ezért odakiáltok nekik. Most rajtuk a sor a segítséggel; intenek, hogy jobbra le !
Megtalálom a lemászást, de sok örömem nincs a látványában. III+, vagy 10 méter - most már emlékszem, hogy valamely leírásnál említették ezt, aztán meg azt is, hogy ezután következik  a kulcshelye a gerincnek, vagyis a legnehezebb rész: a lemászás után egy fel kell mászni egy falon, amelyben egy fix kötél meg szeg is van, a felmászást, továbbjutást elősegítendő.
Ez volt az a hely, ahol igazán féltem a lemászástól - tízméternyi ereszkedés, alatta meg ott az északi fal ezerméteres letörése. De csak addig késő, addig félsz, ameddig elhatározod magad - utána már csak mászol. Tudom, hogy veszélyesnek találtam, és hogy le is lehetett volna ereszkedni kötéllel, mert volt ereszkedőstand - de fene tudja megmagyarázni. Lemásztam, aztán meg fel a kulcsrészen - és nem kellett sem kötél, sem szeg. Igaz, hogy erre alig emlékszem, annyira figyeltem. De valahogyan mindvégig tudja az ember, hogy meg tudja csinálni, hogy biztos magában. Bentről jön. Annyit még tudok, hogy ezt a rész - főleg a lemászást - más helyen, más körülmények közt felfele sem vállaltam volna be kötél nélkül.


Utána gyönyörű mászás fel egy meredek falrészen, vissza a gerincre, majd  - még mindig eléggé messze - feltűnik a csúcskereszt. De addig még van pár száz méternyi könnyű mászás a gerincen, harántozás balra a csúcs alatt, és kész: egy szédítő párkányra kiülve sziesztázik az angol páros, a csúcskereszten túl, alant  feltűnik a keleti gerinc jéglejtője, azon túl ott a szomszédos csúcs, a Fletschhorn... felfele nincs tovább.

A legtávolabbi ponton ott a csúcskereszt




Lagginhorn, 4010 m - déli 12-kor

Dél van, szinte másodpercre, amikor kifújom magam a keresztnél. Na, utoljára két éve jártam itt... úgy látszik, ebben az évben már új négyezres nem is kerül a pakliba. Annyi baj legyen, az út a lényeg...
Lefele? azt már jól ismerem, és hamarosan már a nyugati gerinc ismert szikláin mászok lefele, aztán a Weismiess-menedékház melletti rövid pihenő után rápillantok a telefonra: vajon leérek a Kreuzboden felvonóhoz kerek három órára? 300 méter szint, van rá még 20 percem... na lássuk.
 A tekintet még utoljára végigrohan a déli gerincen, átröppen a Saas-völgy felett, és másodpercre - vagy percre, órákra? - megakad a Lenzspitze északkeleti falán. Vajon lehetett volna?...de nem , túl nehéz most, így, amint feketére van olvadva a fal alsó része, meg a peremhasadék innen látható sötét mélységei sem ígérnek sok jót...ehhh, el fog jönni az ideje annak is. És vár, és én is várok...régóta megvan már a helye ott bent.


Gazdagon, eltelve a mászás élénk, kavargó pillanataival lustálkodom még pár percet. Eltűnődök a hegy hatalmas erején:az utazás soha nem csak külső, a gerinc kétféle: mássz kint az ég felé, juss magadhoz közelebb belül, ismeretlen lényegedhez. Mert csak akkor van értelme.
  ****
Hogy le lehetett-e érni húsz perc alatt? Bizony le lehetett...