H.R. GIGER MÚZEUM, LES GRUYÉRES ( SVÁJC) - nov. 4


A Les Diablerets-i, négynapos minivakáció utolsó napján, a hazafelé tartó úton tettünk egy kis kitérőt Les Gruyéres települést meglátogatandó; leginkább sajtjairól híres ez a helység, sajtínyencek biztosan tudják, hogy miről van szó :-). Nekem is ismerős volt a helységnév, de teljesen más okból: rémlett, hogy valahol e vidéken van a híres svájci szürrealista művész, H.R. Giger  galériája ( meg híres bárjai egyike), de nem voltam benne biztos, hogy hol.
Délelőtt érkezünk a településre, ahol meglepetésként ér a parkolóban zajló élénk nyüzsgés: rendőrök terelgetik a forgalmat, meg tömegek indulnak a közeli, hegytetőn álló várszerű település felé. Mint később kiderült, ez csak a szokásos hétvégi turistatömeg, amely a környék hírességét, a fejünk fölött terpeszkedő középkori várkastélyt, a "Chateau St. Germain-t" , és az azt körülölelő falucskát rohamozza meg.
Feltaszigáljuk Áront a meglehetősen meredek emelkedőn, és bent is vagyunk a falu főterén. Kővel kirakott utcák, érdekes - a vidékre jellemző - építészeti megoldások,  meg persze mindenütt sajtosüzletek ( mondjuk én ezt nem fogom nagyon ragozni, mert igazán nem vagyok sajtrajongó- és szakértő; ezt meghagyom a család sajt- és csokoládé-ínyencének, Kamalikának:-) ).




Kilátás a várból

 Valamiféle titkolt reménnyel veszem azért szemügyre a környező üzletek, kiállítások anyagait, de egyelőre sehol semmi, ami  kedvenc művészemre utalna, habár nem elhanyagolható értékű galériákra akadhat az ember a főutcán, nem beszélve a várról (amelybe időhiány miatt nem megyünk be). Aztán , amint közeledünk a várhoz, rögtön szembeötlik: a boltíves bejárat fölött ott szerénykedik egy alumíniumfehéren ragyogó, HRGIGER MUSEUM felirat. Na, nekem sem kell több...
Ki ez a művész, hogy úgy odavagyok érte? Csak dióhéjban: a kortárs szürrealista művészet talán legismertebb, leghíresebb képviselője. Festészet, szobrászat, iparművészet, filmipar - szinte minden korunkbeli művészeti ágazatban jelen van. Egyik legismertebb munkája az Alien-filmek szörnyetegének megalkotása ( Oscar-t is kapott érte). Szürreális világa meglehetősen nyomasztó; fekete mágia, pornográfia, horror keveredik egy borzadályos, de ugyanakkor zseniális és teljesen egyedi, eredeti univerzummá. Művészetének jellegzetes, "gigeri" témája ember és gép sajátságos összefonódása, a "biomechanoidok"  jelenléte.
Lehet annak már közel húsz éve, hogy hozzájutottam egy, a német Taschen kiadó által jegyzett Giger kötethez. Nagy kincs volt az akkor... rettenetesen megtetszett a művészete, nagyon sokat másoltam a munkáit ( emlékszik még valaki a sepsiszentgyörgyi Cage kocsma falára?:-)))) , nem csoda, hogy meglehetősen felkeltette érdeklődésemet a múzeum jelenléte.


Ezen a bolthajtásos átjárón lehet bejutni a vár külső udvarába, és közvetlen ezután jobbra van a múzeum bejárata, balról meg a Giger-bár. Ez egy külön kategória, a Giger-bárok: az ittenin kívül van még Japánban egy (Tokió), és itt Svájcban, Chur városban. Nem mindennapi élmény meginni itt valamit... sajna, nagyon sokan voltak, egyszerűen nem akadt ülőhely számunkra, ezért csak épp benéztünk, hadd mondhassam már el , hogy ott is jártam...de majd legközelebb nem érem be ennyivel:-)
A múzeum: mivel bent nem szabad fotózni, ezért saját fotókkal nem szolgálhatok, csak annyival, amelyet a bejárat előtt készítettünk, éspedig:
Korlát

Bejárat...na meg fülig érő vigyor:-)



Biomechanoid





Jellegzetes Giger-design;  (mellék)bejárati ajtó a múzeumnál (lenti kép). Ez csak egyik a Giger által meg(át)álmodott berendezési tárgyak közül, a Harkonnen-székek meg asztalok a második emeleten tekinthetők meg teljes szépségükben (??). 


Ilyen padlóborítás fogadja az embert, már a bejárat előtt (lenti kép) ; a múzeumban is ez van, annyi különbséggel, hogy  a legtöbb részen fekete:


A bejárat mögött aztán már minden formában ott van a művész univerzuma: elég csak a recepciót megnézni: se nem fém, se nem fa, organikus anyagra hasonlító fekete műanyagból formált kalitkában ül a szolgálatos. A jegy megvásárlása után aztán irány az emelet, és elnyel a pokol...
Kedvenc képembe botlok, közvetlen a lépcsőforduló után - előttem az eredeti olajfestmény, talán az első kép, amelyet lemásoltam ( habár akkor még nem tudtam, hogy ki az alkotója) -  "Hommage a S.Beckett  I". Death metal rajongók mint az első Atrocity lemez borítóját ismerhetik. Sokáig el tudnék bámészkodni előtte, mert a Mester technikája lenyűgöző, legyen szó olajfestményről vagy airbrush-ról. Aztán végigmasírozok rengeteg, általam ismert, művészeti katalógusokban látott kép előtt. Külön szobát kapnak az Alien-kreatúrák; itt láthatók az eredeti modellek, közelről megcsodálható a műanyagból és fémből kialakított, a filmben felhasznált Alien-fej. A szoba végében meg ott a teljes szörnyeteg, több mint kétméteres magasságával tornyosul a látogató fölé. Ha valaki látta a 2012-ben készült, Ridley Scott rendezte "Prometheus-t", az ismerősként üdvözölheti az idegen űrhajó alvó pilótájának eredeti modelljét. A művész még sok más, ismert filmhez is készített látványterveket, karaktereket; biztosan ismerős a "Dűne" neve is ( rendező: David Lynch), vagy a Poltergeist is.
Külön szoba van a művész pornográfnak titulált ( jogosan :-)) ) alkotásainak, ennek felhozatala azonban elég szegényes, eltekintve egy képtől, amelyért perbe is fogták kedvenc művészünket:-) . Itt inkább a rajzok dominálnak; személy szerint megvallva, a festészete meg szobrászata nagyon tetszik, de a rajzai kevésbé. Sokat nem is időzök velük, lássuk a következő szobát. 
Itt vannak az igazán nagy, ismert alkotások: pl. a "The Spell" óriási méretű - 240x480 cm - képei, vagy a "Passagen" sorozat hasonló méretekkel rendelkező tablói.  Lenyűgöző az airbrush-technika, ahogyan meg vannak ezek csinálva; hihetetlen a kontraszt a rajzok ( legtöbbjük - technikailag - durva vázlatolásnak tűnik) és a festett anyagok finomsága és fotószerűsége közt. Aztán a következő emelet Harkonnen-asztala meg a székek ( ilyenek vannak a bárokban is); a legfelső emelet vörös lámpákkal megvilágított sarkaiban beleülhetünk a Harkonnen-székekbe is. Sok, sok olyan alkotás van, amelyet még nem láttam, pedig eléggé ismerem a Mester munkáit, pl. a 3d-s ,sztereoszkopikus képek, vagy rengeteg iparművészeti jellegű tárgy ( kétméteres órák, a koponyákból meg fémrészekből összeszövött vonat pl...)
A tetőtér ad helyet a Giger-kollekciónak, vagyis annak a gyűjteménynek, amely különféle ismert - főként szürrealista vagy hasonló támájú - művészek képeit tartalmazza. Sajnos, ez ottlétünkör nem volt látogatható, ellenben az épület helyet adott egy másik művész ideiglenes kiállításának is. Mondjuk, kit érdekelt ez a Giger-művek után....
Ha van olyan, aki nem ismeri a művészt, de érdeklődik iránta, akkor az nézegesse csak meg a következő  linkeket, mert itt sokkal több infót kaphat, mint ez a kis bemutatás. Részemről  - merem állítani  - nem volt az utolsó látogatás,  ha tehetem biztosan elmegyek még. 
Linkek:



LE DOME DES DIABLERETS ( 3016 m) - november 3

Hol? Svájc, Vaud kanton
Kivel? egyedül
Útvonal: Scex Rouge felvonóállomás (2971 m) - sípályák - Le Dome des Diablerets ( 3005m)
Jellege: könnyű, rövid túraútvonal
Idő: 2 óra (oda-vissza)

Rövid, négynapi vakáció - ezúttal egy eléggé ( számunkra) ismeretlen zónát látogatunk meg, a francia nyelvet beszélő Svájc nyugati régióját, a Vaud kantonbeli Les Diablerets települést és környékét. Igazán nagy hegyek nincsenek a itt (értem ezt négyezresekre), de a gleccserborította, kisebb háromezresek neve ismerősnek rémlik a mászókalauzokból - Les Diablerets, Grand Muveran, Oldehore...
Meglepetés ! a november reggeli felhős-ködös-napsütötte délelőttből meredek, sziklás hegyek bontakoznak ki, és a környék is kevésbé lapos, mint ahogyan a térképek, fotók böngészésekor tűnt. Van itt amit bejárni, csak épp az időnk kevés... épp ezért a legkönnyebb lehetőséget választjuk: a Glacier3000 nevű felvonóval fel   2971 méterig, aztán majd meglátjuk.


Meglepő a mélység a kabinok alatt, amint felemelkedünk az első megállóhoz, majd tovább a Scex Rouge-n elhelyezkedő végállomáshoz. Erős szél rázza a hatalmas (106 személyes) felvonókabint, a sziklafalak tetejéről dühös kavargással omlik be az előző napi havazások hótömege. Bemenekülünk a négyszintes állomásba, onnan figyeljük, amint a sízők csigalassúsággal haladva próbálják elérni a Tsanfleuron-gleccser sípályáit  az 40-50 km erősségű szélrohamokban. 
A panoráma-kilátóhoz eljutni nem egyszerű, meg kell kapaszkodnom a lépcsőket övező láncokban, nehogy a váratlanul érkező széllökések befordítsanak az alanti mélységbe - mert az van itt, annak ellenére, hogy csak egy 2971 méteres csúcs tetejéhez igyekszem. 
"View of the Alps" - evvel a szlogennel hirdeti magát a Glacier 3000, és nem is hiába - a 360° panoráma lenyűgöző. Az erős szél meg a felhők ellenére a látótávolság maximális: szó szerint előttem vannak az Alpok. Hát ezért megérte ide feljönni, még a meglehetősen borsos felvonó ár ellenére is ( 77 frank ) !

Az Oldehore ( vagy Becca d'Audon, 3122 m) látványa a Scex Rouge kilátótól. Előtérben a felvonó végállomása meg a Botta-étterem



A kavargó szél kíméletlenül pusztítja a kilátót az éles jégszemcsékkel, engemet sem kímélve - meg persze a fotózást is megnehezítve. De azért megpróbálkozom egy panoráma összehozásával, hátha sikerül. A fényviszonyok nem a legjobbak, meg nagyon hiányzik a polárszűrő ( amely a Teide vulkán oldalában várja szerencsés megtalálóját...)



Sok időm nincs - már dél is elmúlt - de nem akarok úgy lemenni, hogy ne próbálkozzak meg valamivel. A Les Diablerets 3217 métere lett volna a cél, de ehhez most már késő van , meg eléggé kevés a hó is ahhoz, hogy biztonságosan takarja a gleccser hasadékait. Nem lenne nehéz dolog amúgy, csak egy F ( könnyű) jelzésű út. Na, de azért megnézzük közelebbről.
A világ egyik legfárasztóbb dolga ( szerintem), amikor az ember enyhe lejtésű sípályák mentén kutyagol felfele... szerencsémre nem tart sokáig, félóra múltán ott is vagyok a  Le Dome des Diablerets nevű csúcs felé vezető sziklás területen. Felveszem a hótalpakat, mert néhol nagyon mély a hó, aztán elballagok negyedórát az említett csúcsig, nagyon könnyű terepen. 


Oldehore ( Becca d"Audon)


Messze a háttérben trónol a Grand Combin ( 4314 m) , amely egyike az Alpok legnagyobb tömegű hegyeinek: 

Meglehetősen nehéz ennek a jelentéktelen, kis kiemelkedő csúcsnak a magasságát pontosan fellelni. Három térkép háromféle meghatározást ad, ezért én egyszerűen ahhoz az adathoz ragaszkodom, amelyet a csúcson lévő tábla feltüntet, éspedig 3016 m.



Hogy miért is van ez csúcsnak nyilvánítva? Hát valószínűleg azért, mert a következő szakasz már egy meredek letörés, amely egy nyeregben végződik, és ott már a Diablerets-gleccser széle van, jó sok szakadékkal megszórva - már ha hinni lehet a leírásnak. Most sima, hóborította mező terpeszkedik, néhol látható csak egy-egy, hóval vékonyan eltakart alattomos repedés. Sínyomokat látok, és hamarosan  meg is látom-hallom a gazdájukat: ötfős csapat igyekszik felfele, gleccserszereléssel ellátva az alattam feszülő rögzített kötélen, amely arra hivatott, hogy a kb. II nehézségű, sziklás letörést könnyebben mászhatóvá és biztonságossá  szelídítse.

A Diablerets-gleccser, háttérben balra a Diablerets-csúcs ( 3210 m)



A nagyok: Dent Blanche ( 4357 m) és Matterhorn (4478 m)

Weisshorn (4506 m)

Nézegetem a gleccsert, de aztán elvetem a továbbhaladás ötletét. Nincs időm;  még legalább órányi-másfélnyi út, a felvonó pedig nem vár, gyalog lemenni pedig keresztezni kell egy kisebb, most elhagyatott, járatlan gleccsert. A sítúrázók közül az egyik kérdezés nélkül is szörnyülködve magyarázza, hogy a látszat ellenére sok a szakadék, meg hogy ő már fordult meg innen, és különben is egyedül ne menjek.
Még eltéblábolok egyedül negyedórányit a csúcs környékén, amint elmennek, aztán szedem a sátorfát és visszaballagok, ezúttal azonban követve a hivatalos jelzést, amely a gerincen halad végig, elkerülve ezáltal a sípályákat. A helyenkénti nagy hó meg a járatlanság nem okoz gondot, mert a hótalpakkal jól el lehet ballagni, sziklás rész meg kevés van. A Secx Rouge felé közeledve elérem a szeles zónát újra - úgy látszik, hogy ez a pont valamiért a szél dühöngésének fő célpontja, mert olyan intenzitással fúj, hogy jobban elfáradok az ellene való harcban, mint az eddigi egész napon , de végül sikerül bemenekülnöm a felvonóház szélvédett részébe.
Lent 1500 méteren már enyhe a szél, már olvad a hó, változik az idő - és nem a kellemes irányba. Vastagodik a felhőzet, az elkövetkező napokra sok havat és esőt jósolnak.
Jó ez a hely - állapítjuk meg, amint másnap elhagyjuk a már vastag felhőzet alatt görnyedező vidéket. Érdemes még meglátogatni, mert itt nemcsak túrázni lehet, hanem mászni is, rengeteg elsőrendű mászóhely található itt. Én meg a Les Diablerets-t, Vaud kanton legmagasabb csúcsát feljegyzem a meglátogatandó csúcsok közé: majd következőkor meglesz !


Geológiai képződmény - talán takaróredő maradványa? - a Secx Rouge oldalában