HA SZLOVÁKIA, AKKOR MAGAS-TÁTRA ( augusztus 31)

Hol: Szlovákia
Kivel: Rebeka, B. Péter
Jellege: túraútvonal
Cél: Rysy (Tengerszem-csúcs), 2503 m

   Augusztus utolsó napja... Volt már Gran Paradiso, mátrai sziklamászás, túrázás; mit tudunk még csinálni? Hát elmenni a szlovákiai Magas-Tátrába, amúgy sem voltam soha.
Rábeszéljük B. Pétert - sok biztatás nem kellett, ismerjük be -, aki a Tátrát komolyabban ismeri, mint én a tenyeremet, hogy csatlakozzon, aztán szombaton reggel, 4 órás indulással fűszerezve az augusztusi reggelt irány a Magas-Tátra. 
   Csak  impressziók következnek, a teljesség igénye nélkül...
   - Az ott mi? kérdezem kíváncsian, amikor  feltűnik a sajátságos, háromszög alakú csúcs, magasan trónolva a középhegység fölött. Kriván - jön a válasz Péter szakértőnk szájából, aztán amint közelebb érünk a hegységhez és kibontakozik az eddig soha nem látott magashegység fűrészfogas gerinceinek eget ostromló tömege,  negyedóra alatt olyan tömegű információt  kapok lelkes vezetőnktől , hogy csak győzzem feldolgozni. 
   Lenyűgözve bámulom a Csorba-tói üdülőtelepről kibontakozó panorámát. Nem nagy hegység, de hogy van egyénisége, az biztos, és ez a továbbiakban egyre inkább bebizonyosodik... Rengeteg rajongója is van, úgy nézem, mert a széles, kiépített turistaösvényen csak úgy kerülgetik egymást az emberek. Itt nincs magány, ide ne jöjjön, és főként hétvégén ne, aki egyedüllétre vágyik.
Fent  járunk már, magasan a szubalpin zónában, közel kerülnek az éles, meredek csúcsok, járhatatlannak tűnő gerinceik hívogatnak...de most nem, majd talán, most csak megbámészkodni jöttünk sajátos világukat. Nem adnák könnyen magukat, az már első látásra bebizonyosodik, és kissé irigykedve nézem az egyik meredek gerinc mászóútjában felfedezett párost. Hasonszőrüek...alpinisták.
   Tobzódnak a színek, a gránitlapok szürkéjét a zöld és sárga számtalan árnyalatában pompázó moszatok foltjai tarkítják, ezerszínű virágszőnyeg virít ott, ahol a az alpesi zóna maga alá gyűri az eddig uralkodó törpefenyő-bozótot. Tavak, alpesi tengerszemek tükrözik lággyá a gőgös csúcsok keménységét, és mint megtudom jól informált társunktól:  Békás-tavaknak nevezik őket. 
Zsong az ösvény, egymást érik a túrázók a jól karbantartott, helyenként még itt is - 2000 m felett vagyunk - alpesi úton, hogy aztán a nehéz, láncos résznél összetorlódjanak, s türelmesen várjanak a sorukra, amint a szokatlan szakasz nehézségeit a kevésbé jártas turisták is próbálják leküzdeni.A kevésbé türelmesek meg nekiesnek a rövidebb, meredekebb  kerülőknek... nem kell írjam ugye, hogy kik?
A Hunfalvy-völgyi menedékháznál rövid pihenőt tartunk, majd irány a hasonló nevű hágó ! A Hunfalvy-hágó  2340 méteres magasából ösztönösen keresi a szemem a jobboldali éles, meredek csúcsra való felmenetet, de csalódásomra kiderül, hogy nem az a Rysy, hanem az a Tátra-csúcs. Márpedig mi a Rysy-re megyünk, a Tátra-csúcsra amúgy sem lehet engedély nélkül felmenni. Milyen bosszantó...
  Nekiindulunk hát az enyhe kapaszkodónak, amely a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb csúcsára vezet. Rengeteg a turista, ki fel, ki le, szerencsére hely az van bőven.  Nem úgy a csúcson, ahol egymás hegyén-hátán szoronganak az emberek. Hegyen ilyen népsűrűséget nem sokat láttam. De ez persze érthető, hisz a kilátás, a környék látványa páratlan, még az én nagyobb hegyekhez szokott szemeimnek is.
   Ami nagyon lenyűgöz és felejthetetlenné teszi a Tátrát számomra, az a töménység, amivel ez a hegytömeg be tud teríteni egy akkora tájat, amekkorán az Alpokban vagy a a Kárpátokban alig pár csúcs tömege helyezkedik el. A vertikális sziklatömegek által formált éles, tátraian jellegzetes csúcsok meredeken törnek az ég felé, köztük a szűk glaciális völgyek mélyén tavak kékje tükrözi az augusztusi eget. Alattam meredeken szakad le a hegyoldal, ezerméternyire lent csillognak a Tengerszem és Halastó nevű tavak, és az ott már Lengyelország. Határvidéken állok, féllábbal Lengyelországban, féllábbal Szlovákiában...Sőt, ez lenne Lengyelország legmagasabb csúcsa is.
   Délutánra bekomorodik az idő , enyhe eső áztat csendesen egész le végig, amint lemenetelünk a most már kihalt üdülőtelepig. Fáradtak vagyunk bizony, és még haza kell menni. Rebi  a nap hőse: elhozott idáig, most meg Ő kell hazavigyen, én nem tudok besegíteni, mert egy tévedés folytán otthon maradt a jogsim. Helyt is áll becsülettel, úgy kell kiszedni a kezéből Péternek a kormányt éjfél előtt, az utolsó 50 kilométerben....
   Mikor jövök még ide? Az eddig gondosan elkerült hegység (mert sok jót nem hallottam felőle eddig, mármint az emberi tényező miatt: büntetések, szigorú korlátozások) első benyomása mélyen rögzül , egyre inkább meglátogatnám még többször, másképp. Biztosan lesz még rá alkalom...

Panoráma a Csorba-tói üdülőteleptől. Csúcsokról Pétert tessék kérdezni...

Túratársak
Itt is azok



Sőt, itt is..de már akcióban, és a fotó hitelesen dokumentálja a turistaút jellegét is.

Van, aki jobban tudja...hál'istennek :-)

Péteeer ! Mi ez ?

Bámészkodás-menetelés közben kecsesen kirepül a kezemből a fotómasina, aztán hármat pattanva eltűnik a tátrai vegetációban. Szem felakad, szív megáll... de kutya baja nem lett. Itt fent épp a mentés látható

Menguszfalvi völgy?? Péteeer!!


Ha jól sejtem, hogy jól mondom, akkor ott jobbra valamelyik a Tengerszem-csúcs





Békás-tavak.

Hétvégi túrázók szállingóznak

Itt már inkább állnak és várnak...

B. Péter, teljes felelőssége tudatában.

Ki fel, ki le - de szokatlan a láncos rész egyeseknek.


Kerülőúton.

Aki első, annak megvan a jutalma. Előre !!


Isten hozott !! ( de a vegetáriánusoktól kíméljen az ég....Lásd később ! )

Van ezeknek humoruk, nemde?
Ez a gerinc sem egy sétagalopp

Péter, a Budai

A Hunfalvy-ház, felülről

Ganek ( 2465 m)

Na, ezt megjegyeztem : Ganek (2465 m), északi fal !

Rebi


A Tátra-csúcs, amelyről azt hittem, hogy a mi célunk, vagyis a Rysy. De nem az lett...

Túratársak II

Mindegyütt.

Tengerszem-tó, Halas-tó. Egy kevés Lengyelország


Van ezeknek humoruk ! csak épp relatív... ( Vegetáriánus-invitáló a Hunfalvy-menedékházban)

Hunfalvy-menedékház alulról. Föntről is volt...

Retttegés az augusztusi tátrai téltől. Péter, hiánytalan  magashegyi szerelésben.

Lánc le

Rebi le....ideje hazamenni.


VADÁLLÓKÖVEK ( augusztus 29)



   Ha lúd, legyen kövér... pár nappal a Mátrai mászás után újra otthoni túra, ezúttal B. Péterrel. Hogy ki ő, mi ő? Origami-művész, hűtőmágnes-varázsló, webmester, de elsősorban hegyi ember. De még mennyire ! Elég csak az itt következő  honlap-csokorra kattogtatni ( Egyeskő, Retyezát, stb.) amelyek az adott tájegység egyik leggazdagabb információforrását rejtik...
   A mi megismerkedésünknek és közös munkánknak is megvan a maga nem mindennapi története, amelyet itt hosszú lenne kifejteni. Elég annyi, hogy kb. négy évnyi közös munka után - segítettem Péternek a Királykő honlapjának szerkesztésében egy keveset - sor került az első személyes találkozásra és közös túrára is...
   Itt ő a vezető, a kisujjában van minden a magyarországi túraútvonalakról, ezért én szó nélkül beleegyezek, amikor felveti, hogy menjünk az ún. "Vadálló-kövekhez". Nekem ugyan mindegy, hogy hova az eddigi magyarországi túratapasztalataimmal...
   Ezek a kövek a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű sziklatornyai, pontosabban a Prédikálószék gerincéből kiálló andezittömbök. Még mászóiskolák nyomait is fel lehet fedezni rajtuk, ha valaki nagyon keresi... Hogy hol kell megközelíteni, milyen helység, milyen útvonal .- ezt tőlem ne kérdezze senki, én annál jobban nem jegyeztem meg. Jelzett turistaútvonalon indulunk, a Duna mellől, majd egy rövid erdei sétát követően a terep meredeken emelkedni kezd, és  a váratlanul elfogyó magas fák átadják helyüket egy amolyan összecementeződött kőgörgeteg jellegű , meredek és csupasz kapaszkodónak , amelyet alacsonyabb növésű fák tarkítanak hellyel-közzel. Itt aztán a táj kitárul, körbeforoghat a tekintet: messze, kilométerekre ellátni, Dunára, Visegrád környékére, a Börzsöny-hegységre. Meg látni azt is, hogyha nem igyekszünk, jókora égiháborút kapunk a fejünkre. Messze a távolban, magasan a síkság fölött tömörödik az égbolt, és bár minket még hétágra süt a délutáni nap, ott már hosszú esőcsíkok kötik össze a mennyet a földdel, és idáig hallhatóan meg-megmorran az ég is. 
Középhegységi erdő, még kellemesen járható turistaúttal. Nem marad ez ilyen sokáig.

Kőgörgeteg, ami a látszat ellenére mégsem az, ugyanis az egész össze van cementeződve. Meg jóval meredekebb, mint azt a kép sugallja.

Magyar hegyek panorámája

Túravezető akció közben

Itt még akciósabban

Kiérünk a gerincre. Az ott az első Vadálló-kő. Pontosabban a "Nagytuskó".

Ez már az első torony tetejéről készült. Ott hátul meg készül már a zuhany.
    Kint vagyunk egy teknőszerű völgy szélén,  előttünk a Prédikálószék baloldalt enyhébb lejtésű, fával benőtt, jobboldalt meredek gerince emelkedik. Kisebb-nagyobb tornyok állnak ki belőle, amelyek vonala a teknő tetejéig húzódik, majd a völgy túlsó oldalán tart lefele egy hasonló, de erdővel sűrűbben benőtt gerinc. Hát, akkor rajta....nézzük ezeket a "Vadálló-kövek"-et, amelyek mindenike igencsak tiszteletreméltó nevekre hallgat: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Szélestorony, Bunkó, Nagytuskó... azt hiszem, felsoroltam az egészet. Hogy melyik melyik, azt ugyan nem tudom...

Itt látszik az andezittornyok kőzetének - vagyis az andezitnek :-)  - a struktúrája

Ez az első Vadálló-kő a sorban, vagyis a "Nagytuskó". Remélem jól tippelek...

B. Péter akcióban. Harmadszor is.

Nagytuskó ugyancsak. Péter akcióban, ugyancsak...

Csodálható teljes pompájában.

Ennek a nevét már nem tudom megkockáztatni, de azt hiszem, hogy helyszínileg a második.


Nem is én lennék, ha nem másznék fel rá...persze, csak a fotó kedvéért :-)
    Az ég egyre feketébb, egyre jobban morog, egyre inkább tolakszik irányunkba, és mi egyre magasabbra kerülünk. Szegény Suunto órám úgy látszik teljesen összezavarodott ezektől  - az általa megszokott 3000-4000 méter helyetti - alacsony magasságoktól, mindenáron azt akarja mutatni, hogy már a Prédikálószéknél is - ami a legmagasabb pont itt - magasabban vagyunk. Most akkor neki higgyünk?:-) 
    Az utolsó nagy , talán a legnagyobb kiterjedésű kőtömeg után ellaposodik a gerinc, a zivatar előtti csend fojtóan nyomul be a Prédikálószék felé emelkedő, szélesre taposott erdei úton. Fejünk felett a zöld lombsátor résein át komorszürke ég szűrődik át, percek kérdése már csak a zivatar. Ki lesz a gyorsabb?
   A Prédikálószék nagy sziklájáról letekintve páratlan kilátásban lehet részünk; nekem még új, Péternek már megszokott, de azért ő is szorgalmasan kattintgat. Dunakanyar, Visegrád vára és a környező középhegységek még mutatják magukat, de a balról benyomuló fekete felhőtömeg kíméletlenül tör előre, mennydörgés zavarja szét a nyomasztó csöndet körülöttünk. Sokat nem is időzünk, megyünk vissza az erdőbe, de a szomszédos gerinc tornyait már egyre sűrűbben hulló esőben érjük el. A gerinc alatti törmelékes, sziklás ösvényt követjük, kerülve a tízméternyire felettünk emelkedő sziklatornyokat, mert az zivatar hangja már  itt csattog a fejük fölött, emiatt az erdőből kiálló sziklatornyokat látogatni most istenkísértés lenne.

A Prédikálószék ( 639 m) gerince a Vadálló-kövekkel, még napsütésben.

Péter az egyik Vadálló-kő tetején. Elégedetten.

Visszapillantás ahonnan jöttünk, a  gerinc utolsó szakasza. Ezután már csak erdő meg erdő folyamatosan 10 percig, aztán a csúcs.

Lám, itt is vagyunk, a Prédikálószék-csúcs.

Kilátás a Prédikálószékről.

Ugyancsak.
   Szerencsére megússzuk, nem sikerül nagyon elázni - fentről. Inkább a buja és magas útmelléki  vegetáción való átgázolás az, ami ronggyá áztatja a cipőt, meg a nadrág alsó fertályát, merthogy a gazdag szedertermés minőségét és mennyiségét leellenőrizendő be kell oda nyomakodni...
Jó egy túra volt, hiánypótló, köszönet Péternek a kalauzolásért !