Idő: 5 óra ( fel-le)
Szintkülönbség: 960 m
Út jellege: magashegyi turistaút, T2, a lefele tartó variáns T3 (nehézségi fokozatokat lásd itt, francia !). Tiszta időben és ha nincs hó, jég az útvonalon bárki , jó erőben lévő turista számára járható. A kalauzidő amúgy 8 óra lenne hivatalosan fel-le. Télen már szükséges a jégcsákány, hágóvas technikájának ismerete és használata.
A reggeli, öt órára tervezett indulásból nem lett semmi.
Az éjszaka hosszú, hangokkal zsúfolt. A priccsek tele vannak a Toubkal csúcsára áhítozókkal, és a szokásos menedékházas nyugtalanság zajong át a sötéten: horkolások, horkantások, forgolódások neszei. Nem alszom át az éjszakát, többet vagyok ébren mint álomban, és ha elrévülök, akkor a kavargó, nyomasztó álmok fájdalmas világából megkönnyebbülés az ébredés... hónapja már, hogy nem tudok védekezni ellene. Nyitott szemmel fűzöm fel a sötét éjszaka vánszorgó perceit, egyedüli megváltás a kis ablak fájdalmasan lassan kibontakozó kerete az éjszaka testetlen sötétjéből. Hajnalodik, a homályból kiemelkedik a kézzelfogható realitás, és én türelmetlenül várom már az ébredést... menjünk már !
Lustán ébred a ház. Álmosan, csendben üldögélünk az ausztrállal meg marrakesh-i vezetőjével az asztalnál, fejlámpa fényénél reggel 7 óra körül. Csendes bizalom ömlik szét a teremben, egyező szenvedélyű emberek otthonossága. A reggeli nem bőséges, de eléggé változatos, és amolyan nyugati módi; ha nem marokkói diszítésű, jellegű teremben üldögélnénk, akkor akár valamelyik eldugottabb alpesi "hüttében" is lehetnénk.
Fellélegzek, amint kilépünk a reggeli hidegbe. Otthon vagyok... ismerősként köszönt a hideg, a sivár, durva hegyi környezet, a szemben levő hegyoldal reggeli szürkületében még ott bujkál az éjszaka hidege és feketéje, a mély vályúk és sziklafalak rideg törései ismerős hálót szőnek körém. Közönyösen bámulnak le ránk a négyezresek, amint gyors mozgással igyekszünk felfelé az út első szakaszain, igyekezve elűzni az enyhe, azonban hideg szél fagyos maradékainak hatását.
Köszönt a vastagra fagyott vizesés, köszönt a a töredezett szikla fogásain még ott lévő dermesztő fagy, a bakancsok alatt széthulló fehér zúzmara. Hagyom, hogy átjárjon ez az egész összesség, hagyom, hadd töröljön ki minden belőlem. Figyelnem nem kell, előttem az út, és hosszú évek tapasztalata önálló életet élve bennem, irányítja a lépéseimet fel ezen a durva terepen, át a bokatörő törmeléklejtőkön. Kiüresedem, átjár a létezés ragyogó öröme, nincs idő, nincs tér csak a most, csak az egyszerű dolgok élvezete; egy pillantás egy kőre - te vagy az a kődarab; gyors, ruganyos mozgással végigtáncolni könnyedén morénatömbök összeségén a reggeli égbolt alatt az afrikai december hidegében - teljesség. Vallás. Templom. Spiritualitás. Mozgás azért, hogy megtaláld a mozdíthatatlan nyugalom sarokkövét ott bent, magadban.
Hó, néhol jég tölti ki a lábak százai által jól követhetővé taposott ösvényt. Technikai nehézség nincs, a hágóvasak is lent maradtak. Csak menni kell - ennyi. Hátunk mögött a völgy túlsó oldalán őrködő négyezresek csúcsait bearanyozza a kelő nap, az árnyékok elmélyülnek, kibontakoznak a hegyek igazi dimenziói. A Toubkal felső medencéi még árnyékban vannak, és szerencsénk van olyan értelemben, hogy nincs szél, mert az rettenet kellemetlen lenne itt. Fagypont alatt van a hőmérséklet - már jóval 3500 m fölött járunk.
Feltűnik a Toubkal csúcsa. Ott a cél, amiért jöttünk. De tényleg az a cél? az út a cél, éld ! A csúcs csak egy állomás, érd el és utána lépj tovább a következőhöz; mert rengeteg van, és ha sikerül megőrizned a szenvedélyt , akkor nyert ügyed van...
Szembetűz a nap a Toubkal-nyereg (Tizin n'Toubkal, 3490 m) irányából... igyekszem elérni, mint valami mágnes, úgy vonz a magasság; fel, mindig csak fel ! A felső lejtők meredekek, néhol vigyázni kell a jégre meg a könnyen mozduló kövekre, és támad a szél is, ami miatt gyors megállásra kényszerülök, mert a softshell felsőn úgy átfúj a szél, mintha az ott sem lenne. Aztán - mert látom a lehetőséget - neki toronyiránt a kezdetben még csak relatíve - kb 45 fok? - enyhe lejtésű kőtörmeléknek. Mit nekem a nyereg, fel egyenesen ! Hogy morénalejtő, mozgó kövek? mit nekem az, imádom, ha van tánc, amit szeretek, akkor ez az... ugrálni kőről-kőre, elegánsan, óvatosan, a másodperc töredéke alatt dönteni: mozdul vagy nem, ráléphetek? Ragyog minden körülöttem, az afrikai nap erős fénye elvakít, bearanyoz mindent, elmossa az időt, kifújja, szétperzseli belőlem a fájdalmak, csalódások gonosz szövevényét... tánc, a létezés teljesség élménye ezen a kőmezőn, fel és már nem is tudom hová tartok... és azt sem tudom már hogy ki az, aki itt van.... áramlás, lüktetés, létezés a széllel, a fénnyel, a kővel, a mélykék égbolttal, ne félj elveszni, eltűnni...
Éld a percet... nincs fáradtság, nincs mentális gát, engedelmes a fizikai valód mert erre született. Éld most, mert végetér, mint minden olyan momentum, ahol meg tudjuk tapasztalni önnön létünk lenyűgöző teljességét. De meghagyja a nyomát, és hiába jön majd vissza emberi léted jeges valósága, úgy is marad belőle... azt meg leviszed, és hogy megosztod vagy megtartod? azt te döntöd el , és nem ítél meg senki érte.
Gerincen találom magam, és előttem ott messze még a csúcs, tetején a vaspiramissal. A fűrészfog-szerű gerinc enyhe kanyart ír le, majd kissé feljebb beolvad a csúcs platójába. Gerinc.. újabb lehetőség az önkifejezésre. Nem nehéz, talán a legelemibb hegymászóút-nehézségnek felel meg ez a rövid, százméternyi , éles sziklataraj. Jobboldalt, centikre a bakancs orrától a keleti fal többszáz méteres szakadéka. Ha itt nem érzed az élet teljességét és emberi léted értékét, akkor sehol. Elég egy rossz mozdulat ahhoz, hogy holnap statisztika legyen belőled. De épp ez a lényeg, itt vagy önmagad, itt mérettetsz meg, és nem más, hanem te állítod fel a határokat. Magasra állítsd ám, és légy tudatában a szakadéknak... mert az mindig, de mindig ott lesz. Tánc, újra tánc, és csodálkozom az alant, az árnyékban a turistaúton baktató embereken: hát miért nem jön valaki? nem tudja hogy milyen észvesztő érzés, mennyire álomszép és teljesség-érzés tud lenni egy ilyen? Önhitt vagyok? bocsátassék meg nekem...boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy egy olyan belső világot érek meg, amiben rég nem volt részem...
A plató széles, rengeteg kis kőbaba van szétszórva mindenütt. Újabb reveláció: senki nincs rajtam kívül, egyedül állok Észak-Afrika tetején, itt ahol jó időben tízesével mérik a látogatókat, annyira népszerű cél. Előttem a Magas-Atlasz sziklás és csupasz vonulatai, alattam felhőtenger alá rajzol mintákat a hegyoldalra a besütő nap. Hideg van, enyhe a szél... páratlan a kilátás; egyszóval minden a helyén. Ajándék. Hogy kitől-mitől? nem tudom...
Percek, órák telnek? Belémégnek a képek, a pillanat lenyomata valahol bent mélyen besüllyed a belső teljesség univerzumába. Boldog vagyok, mert át tudom élni az egészet, anélkül hogy fáradság, éhség vagy egyéb fizikai behatás zavarna. És az emlékek, a csalódások, fájdalmak... eltűnnek, felszívódnak. Azt hittem, nem leszek elég egyedül. Hogy jó lenne "valaki"... de nem, nem kell senki és semmi. Csak te legyél itt, egyedül, úgy ahogyan megszülettél. Kör, a tökéletes kör, hiányok nélkül. És mennyire ritka tud lenni ez ! Megbecsülöm, óvom, vigyázva dugom el egy belső helyre ezt az érzést... mert tudom, hogy hozzá kell fordulnom majd, lehet hogy már órák múlva, napok múlva, vagy akár hónapok múlva.
Apró kis pontok a plató peremén. Tamás baktat ott, aztán jönnek a többiek is, és a plató hamarosan benépesül nevetgélő, kezet rázó, fényképezkedő emberekkel. A varázs megtörik, a pillanat már a múlté. Nézelődünk, felfedezzük mi van körülöttünk, alattunk, meglesz a csúcsfotó, minden, ami ilyenkor szokásos. Bő félórát töltünk ott talán? Lassan indulni kellene lefele, mert rájössz, hogy bizony hideg van, megizzadtál, meg a csúcsélmény megvolt, elmúlt, tovább kell lépni.
A lefelé vezető utat elnézzük, de így is sikerül egy nehezebb variánst kifogni... na, nem vészes, csak ez már megköveteli helyenként az átlagnál jobb lépésbiztonságot. De cserébe meredekebb, sziklásabb, érdekesebb, a végén tényleg fárasztó, csúszós törmeléklejtőkkel.
Még aznap leballagunk Imlilbe, és a közel 3400 méter le-fel szintkülönbség eléggé kimerítő ahhoz, hogy még egy éjszakát eltöltsünk a már ismert hotelban. Másnap meg jöhet az ismerkedés Marrakesh-el...
No comments:
Post a Comment