HAVAS IMPRESSZIÓK 01 ( 2015 TELE)

(07/02/2015) 
   Reggel 5 óra... az esőcseppek unottan kergetik egymást az autó szélvédőjén.Luxemburg csendes, kihalt ebben a reggeli órában, a hajnal hidege jelzi csak, hogy itt tél kellene legyen. Ázott, nedves, monoton, már napok óta... vagy hetek óta? Nem érdekes már, magunk mögött hagyjuk, megyünk telet keresni, szikrázó napsütést, vakítóan fehér havat, hideget... magashegyek havát..
   Az esőcseppek sűrűsödnek, kis patakokká egyesülnek, majd őrűlt táncba kezdenek, amint  az üres autópályán a gyorsuló autó lerázza magáról őket...
Hosszú órák múltán a Col des Montets hágójánál vagyunk, amikor  - végre ! - ránkragyog a nap, ott elől meg fehérre vakolt hegycsúcsok lebegnek a völgy aljából emelkedő ködrétegek fölött...
   Chamonix...
*****
   A Loriaz ház alatti hómező enyhe lejtéssel tart a völgy irányába, nagy része még mentes a hótalpak nyomaitól.  Háznyi szikla van előttem-alattam, tetején méternyi kereszt feszül a napsütötte égnek, alatta meg messze ott a völgy, abban meg Chamonix, a hegymászás/sízés európai fővárosa - amely pillanatnyilag nem látszik, mert vastag ködréteg gomolyog fölötte, amely csak néhol ritkul annyira, hogy tengermélyként bukkanjon elő néhány részlet a lenti világból. A köd fölött meg a látóhatár minden irányába ott  terpeszkedik a az Alpok végtelen hegyrengetege, friss hóval borítva, fenségesen. Hagyom, hogy elszívjon a táj, a végtelenség, pillanatokra elfeledkezem mindenről, üres héj vagyok csupán...   
  ...valahol lustán mocorog egy gondolat: fotózni kellene...
   BANG !!  - a világ darabokra törik, széthulló szilánkjai  jéghidegen csattanak a koponyámon, a hideg zuhany közepette elfulladtan kapkodok levegő után....miazistenvan ?? !! 
Idő telik, míg tudatosítom, hogy hógolyó volt, tökéletes időzítéssel, 100%-os találati  pontossággal... 
     Yvonne ott áll mögöttem félszáz méternyire  és teli szájjal vigyorog... 
     Ennyit a transzcendenciáról.. :-)






( sífutás) 
   Soha az életben nem csináltam... de sosem rossz valami újat tanulni, nemde? 
   Eléggé trükkös ezen a két vékony lécen megmaradni... illetve fennmaradni mozdulatlanul, mert egyelőre még - visszatartott lélegzettel is - ez a legkönnyebb módja annak, hogy még vertikális pozicióban szemléljem a világot.  De aztán meg kell indulni, a végtelenségig nem lehet egy helyben szemlélődni, nem lesz jobb attól semmi....
 Órák múlva még marad elég erőm ahhoz, hogy irigykedve nézzem, amint a profik szépen  és lazán elhúznak mellettem, miközben azt sem tudom már, hogy milyen testrészem fáj jobban a rengeteg eséstől. De haladok a tanulással, s minden kényelmetlenség meg kezdeti sikertelenség ellenére érzem, hogy ez nem csak egy napi kísérletezés lesz...
  A második alkalom már sokkal jobb... néha ráérzek a ritmusra,  belelendülök aztán akkor csak suhan a világ... de most már jóval gyorsabban  haladok, ezért az esések is váratlanabbak, és persze érzékenyebben érintenek.  De  hihetetlenül élvezem, rég nem volt már mozgásforma, amely ennyire jól és egyenletesen átmozgatott volna. Lesz ebből valami... Sajnos, a szezon vége már közel, de azért belefér még egy harmadik alkalom is.
  A Grand Montets felvonó melletti pálya jóval durvább, mint az eddigiek. Itt már elég komoly emelkedők vannak, amelyekre felvergődni  nekem (még) nehezebb, mint feljutni egy négyezresre :-)  De nem adom fel, még annak ellenére sem, hogy az ereszkedések a meredek és hosszú lejtőkön általában avval érnek véget, hogy teljes lendülettel trafálom telibe a kanyaroknál elhelyezett védőpárnákat... még jó, hogy a fák védelmére is gondolnak a pályafenntartók ugyebár, mert ha nem így lenne, akkor  a fél erdőt már learattam volna... :-)




No comments:

Post a Comment