ÉJSZAKAI ROHANÁS, AVAGY HOGYAN MÁSSZUK A TEIDÉ-T "ILLEGÁLISAN" ? (TENERIFE, november közepe)

   Kissé szenzációhajhász cím, beismerem,  de alapjában igaz. 
   De lássuk először a lényeget, csak úgy dióhéjban. Tehát: 
  A "Pico del Teide" Spanyolország legmagasabb pontja, egyben a harmadik legnagyobb szigetvulkán a világon. Ha ismerős a Tenerife-sziget neve , akkor már helyben is vagyunk... esetleg úgy, mint "Kanári-szigetcsoport"  is hordozhat információt. A sziget lényegében maga a vulkán, 2000 méter fölötti része egy beomlott kaldera maradványa, amelynek a közepéből emelkedik ki a "fiatal" El Teide 3718 méteres csúcsa. De ez itt nem a heti geológialecke akar lenni, tessék ellátogatni ide ( Teide) meg ide ( a sziget) bővebb információért !

( forrás: wikipedia)
    Nos, vissza címhez, pontosítsuk csak, hogy mi is ez az "illegalitás". Tehát: a "Teide National Parc" egyike a leglátogatottabb természeti parkoknak, és mivel a vulkánra felvonóval (is) fel lehet menni, ezért a csúcs egyik fő attrakciója a szigetnek. A látogatást engedélyhez kötik, szigorúan megszabott időben kell ottlenni, felmenni, lejönni. Lényegében az egész hercehurca csak az utolsó szakaszra koncentrálódik, pontosabban a közel 200 méternyi szintemelkedést jelentő szakaszra, amely a felvonóháztól a csúcsig visz. Az engedély ingyenes, az interneten előre lehet foglalni - és ha az ember betervezi, akkor igyekezni kell, mert én október végén próbáltam a novemberi látogatáshoz engedélyt kérni, és december első hetéig már minden szabad hely le volt foglalva !
    Hát akkor mit csináljon a szerencsétlen, aki mindenáron fent akar lenni , ha már arra jár ? A lényeg az, hogy a "rangerek", akik a turistaáradatot ellenőrzik -  nekik tökmindegy, hogy felvonóval mész vagy a tengerszinttől gyalogolsz - kb. reggel kilenctől vannak fent este 5-ig. Hogy hogyan lehet kiblikkelni őket, az számomra nagy fejtörést okozott, mert az interneten elég ellentmondó vélemények voltak erről. Ha a menedékhelytől mész fel, reggel korán - mert az is van - akkor nem kell engedély, mert az ott való éjszakázás amolyan garancia rá - de ebben az esetben is le kell jönni 9 előtt. Vagyis napfelkelte, aztán vissza a házhoz. Ami nem volt tiszta számomra: van fent valaki reggel vagy nincs? ellenőriznek a háznál vagy nem? ( mert nem volt szándékunkban a házban aludni...)
 ****
( ide kívánkozik  még az, hogy én már jártam fent, de akkor volt engedélyem, tehát ilyesmivel nem kellett foglalkoznom.  Lásd itt,  eléggé tanulságos túra kerekedett ki belőle...)
 ****
    Végül eldöntöttük: indulás éjszaka, érkezés reggel hatkor a csúcsra, napfelkelte, majd onnan tovább a Pico Viejo csúcsa . Az út leírására nem hagyatkozom, mert az  megtalálható már egy korábbi cikkben ( lásd fennebb, a linken). Ami említésre méltó, hogyha valaki a mi nyomdokainkat akarja követni: reggel háromkor indulás a parkolótól, kb. 3-3'/2 órányi az út fel a csúcsig. Ha nincs hó, akkor az egész gyerekjáték egy edzett túrázónak. Ha hó van - nos az már egy más kategória ( amely elég szigorú tud lenni, amint megtapasztaltam először). Az út könnyen követhető, mindig jól látható/járható, magashegyi terep. Amire készülni kell: rettentő szeles hegy, mindkét ottjártamkor szünet nélkül dühöngött az erős  nyugati szél, nem nagyon volt menekvés előle, és épp emiatt a csúcs környékén már jóval fagypont alatt volt a hőmérséklet. Hűvös volt bizony ott fent  hajnalban, percek alatt fagyott el a kezem, amint a napfelkelte fotóit ellőttem. De megérte.... a látvány fantasztikus, az Atlanti-óceánra ráboruló hegyárnyék tökéletes piramisa egyhamar nem felejthető...Meg annak megtapasztalása is páratlan, hogy a nagy megfagyás közepette rájössz, hogy a hegy meleg... ha percre megáll a szél, akkor egész jólesik a kráterből áradó langyos fuvallat. 
    Amúgy ez egy aktív vulkán...a csúcszóna környéke tele van bűzös füstöt okádó fumarolákkal, sárga kénkiválások rakódnak a szétégett sziklákra. Utolsó kitörése 1909-ben volt, 2003-ban pedig komoly szeizmikus aktivitást mértek, amely avval járt, hogy a hegy egy részén repedések jelentek meg.  
   Summa summárum, itt a válasz a címre: ha éjszaka felmegy az ember, akkor a kutya sem foglalkozik vele, sem a háznál, sem a csúcs környékén. 2011 januárjában - akkor napfelkeltekor indultam a parkolótól - lent is voltak "ranger"-ek, fent is, és el is kérték az engedélyt. Az, hogy mi van akkor, ha mégis fellógsz és elkapnak, azt már nem tudhatom...










No comments:

Post a Comment