SZENT BERTALAN APÁTSÁG ( AVAGY SE KUTYA, SE BARÁT...) - március 26

    A Verte projekt a havazás miatt lemondva, a B terv ( Frendo-Ravanel kuloár a kis Verte oldalában) nevetséges kis hiba miatt elcseszve... na hagyjuk ezeket, marad a C terv; lássuk azt a híres Szent Bertalan apátságot hát !
    Ragyogó márciusi idő, a reggeli árnyékban hideglelősen csikorog a hó, amint felfele ballagunk a cél felé. Irgalmatlan hosszú az út, enyhén emelkedik a szint 1915m-től 2469 méterig. Ballagunk a szélesre taposott nyomvonalon,  és persze nem vagyunk egyedül , rengeteg túrasízőt csábít a környező hegyek tömege. Mi hótalpakkal megyünk, reményeim szerint lesz valami kisebb háromezres amire fel lehet mászni  anélkül, hogy a vastag hótakaró nyugalmát megzavarnánk.
    Az apátság - mint tudniillik - az otthona a híres-nevezetes bernáthegyi kutyáknak, amelyet az itteni szerzetesek tenyésztettek ki a hegyvidéken bajba jutott emberek mentésére. Mindenki ismeri a szokásos svájci képeslapokat, nem? Nagy, tarkabarka , szőrős kutyák, a forró teával ( valami alkoholos dolog is rémlik...) töltött hordó ott  nyakukban....Bizony voltak elvárásaim, ami az apátságot illeti.
    Noh, várom hát, hogy az ajtó mögött szembejön valami szőrős csuhás barát, derékig érő szakálla alól az 'Sanctus Christi" - t fennhangon dörmögve, miközben hűséges bernáthegyi kutyája ( naná, a hordóval) ott liheg mellette szolgálatkészen...Hát ennél nagyobbat nem is csalódhattam volna. Az az idő - ha volt is - lejárt. Tréfát félretéve: nagy, modern apátság ez, felszerelve minden jóval.  A túrázó ingyér kap forró teát, végiglátogathatja az apátságot, megpihenhet a templomban, meditálhat a jól fűtött kriptában akár.  De kutya az egy szál sincs - a klasszikus barát hiányát még elviseltem volna, de a kutya az rosszulesett. Nem is ragozom tovább, gyerünk gyorsan inkább hegyre... Félóra múltán  el is húzunk onnan, kinézve egy majdnem-háromezrest a szomszédságban.
    A  2902 méteres Mont Fourchon már olasz/svájci határhegy, közel két  és fél órát kell gyalogolni a csúcsáért; laza túra, hótalpasoknak és kezdő sítúrázóknak ideális, technikai nehézségek nélkül. A csúcs panorámája lélegzetállító, ott feszül körülöttünk az Alpok rengetege; a Grand Jorasses ebből a szögből teljesen valószerűtlen formát mutat, karcsú toronyként emelkedik a környező hegyek fölé, 1200 méter magas, meredek északi falának profilja riasztó. Elnézek észak felé, ahol a Svájci Alpok csillognak a déli napsütésben... Előd meg Anita most már valahol a Rimpfishorn csúcsa közelében járhat...
    A délutáni nap melege könyörtelen, az út vissza a parkolóig emberkínzás, rettentően elegem lesz belőle. Fene sétájába, asszem átnyergelek a meredek mászások birodalmába, lehetőleg minél kevesebb lapos megközelítéssel párosítva...
Késő este van már, amikor köszönt az Aiguille Verte - Dru párosának  naplementéje.. Hosszú nap volt, és se szerzetes, se kutya, no aludjunk rá egyet...