Most, harmadik alkalommal, talán szerencsénk lesz - gondolom, amint elérjük az utolsó fenyőcsoportokat, és a késő éjszaka erdejének sötétjéből belemenetelünk a kora reggel tompa fényeibe. A szubalpesi zóna alacsony növényzetére ráhull a borult égen átszűrődő reggeli világosság, körülöttünk a hegyek karéjának peremén vastag légtömegek tolakodnak az éjszaka maradék sötétjét őrző völgy fölé. De a Verte fenséges hókoronáját rejtő fellegsapka szakadni látszik, aztán amikor az Aiguilette után megkezdjuk a fárasztó kapaszkodást a létrákon, arra már a Mont Blanc is lerázza magáról az éjszakai takarót.
Délutánra viharokat mondanak, ezért korán kellett indulnunk a betervezett célért. És nem csak ezért; az Aiguille de Belvèdére közel 3000 méter magas csúcsáért 1800 méter szintkülönbséget kell másznia, aki egyhuzamban a völgyből szándékszik eljutni geológiai kuriózumként számontartott, mészkősapkás tetejéig. A lényeg az utolsó 200 m szint; egy kis gleccser keresztezése után a rövid, de technikai gerinc a hab a tortán.
8 órakor érjük el a Lac Blanc menedékházat, és az immár melegen sütő nap sugaraiban jólesik rövidet sziesztázni. A levegő maszatos, felhőrongyok hadserege kapaszkodik egymásba, köztük kék árnyék a Mont Blanc vonulata. Az idei tél bőséges havának maradéka mélyen benyúlik a Lac Blanc tavai fölé, 2500 méter körül már hómezőket keresztezve követjük a gleccsercsiszolta sziklagerincek közt a Dards-nyereghez vezető, szórványos jelzéseket - ami nem egyéb, mint néhány egymásra rakott kőtömb. Nagyjából ismerem az útvonalat idáig, igy megmenekülünk az időigényes útkereséstől.
Szerencsénk ? Nem, a fogalmazás rossz, inkább jó tervezést lehetne mondani. Már kétszer próbáltuk Yvonne-al az útvonalat - egyszer késő ősszel, egyszer kora tavassszal - , és a rossz tervezés, megtámogatva a rossz hóviszonyokkal, nem igazán hozott eredményt. Most csak a kis gleccser a bizonytalan tényező, mert a topo szerint ez nyár végén okozhat problémát. Fel vagyunk készülve rá - kinél hágóvas, kinél jégcsákány - de elég egy pillantás a széles, hóborította jégmezőre ahhoz, hogy meggyőződjek - ez nem lesz gond. Meg nagyon kicsi a mérete, inkább egy örörk hómező, mint gleccser, mindössze 10 percbe kerül a keresztezése, és repedéseknek, gyanús formáknak nyoma sincs... A reggeli nap melegében megolvadt hótakarót széles nyomsáv keresztezi egy másik irányból.
És lám, ott is vagyunk a gerinc beszállásánál, a töredezett, sárga gneisz lemezei közt porosra taposott nyomvonal vezet az első, mászásként elfogadható szakaszig - egy kitett, enyhe lejtésű , de jó fogásokkal rakott, alig-nehéz, látványos tábla. A csúcs fura, szokatlan formájú sziklaalakzatai ott emelkednek fölöttünk, előttünk meg a gerinc egyetlen komolyabb, rövid kötélhossznyi mászása. Ez egy 3a nehézségű, 15 méternyi meredek, függőleges kémény, jobboldalán jellegzetes sziklaalakzat – akár egy zászló. Tetején ereszkedőstand, ahonnan jól lehet biztosítani a másodmászókat. Tulajdonképpen ezzel véget is ér a technikai nehézség, a gerinc nagyrésze max II nehézségű szakaszokon át visz fel a csúcstömb alá, ahol a déli fal fölött harántolva érjük el a mészkősapka peremét. Mészkő gneiszen – ilyet sem sokat látni. A mészkő is nagyon furcsa, soha nem láttam hasonlót. Kávébarna színű, és a geológiai redők repertoárját vonultatja fel – lenyűgöző látvány.
Nem hiába « belvedere » a neve az Aiguille Rouge masszívum e ( legmagasabb) csúcsának. Annak ellenére, hogy a völgy túloldalán emelkedő Mont Blanc-csoport hegyeit most már teljesen elrejti a völgy felől áramló felhőtömeg, az ellenkező oldal mély katlanai, a Mont Buet meg a környező, kisebb háromezresek panorámája lélegzetállító.Még a svájci Alpokból is látni keveset.... Északra tőlünk meredek letörés: a Belvedere-nyereg, fölötte meg függőleges tornyok sorozata, az Aiguilles Rouges központi csúcsai sorakoznak. A déli részen , a Dards-nyereg után keskeny, sziklatornyokkal tarkított gerinc visz fel az Aiguilles Crouches kettős csúcsáig, az örvénylő felhőkből néha előtűnik az Aiguille de la Floria 2888-as tömbje is. Apropó, felhők… most már eléggé tolakodóan gyülekeznek , egyre makacsabbul áramlanak át a hegység déli oldalára. Mennünk kell, ezért 10-15 percnyi szieszta után irány lefele, ugyanott ahol feljöttünk. Félóra mindössze, és a gleccseren is vagyunk, ahol hómezőkön és bokaficamító morénagörgetegeken át hamarosan elérjük a Lac Blanc partjait. A Lac Blanc egyike a legnépszerűbb - és könnyen megközelíthető, hála a felvonóknak - látványoságoknak a völgy ezen oldalán, ezért egymást érik a kirándulók, annyian vannak. Félórás lábáztatás a jéghideg vízben, aztán bakancsot fel, és irány Argentiére - “csak “ ezer méternyi ereszkedés vár ránk még…de a tervezett órában ott vagyunk lent, és sajgó lábakkal, de elégedetten zárjuk a túrát. Már csak egy jégbehűtött sör hiányzik az elégedettséghez ( az is megvan ! ), aztán az erkélyen sziesztázva várjuk a megjósolt égiháború kitörését. Ami sokáig nem is várat magára…
Adatok:
kiindulási pont: Argentiére ( 1250 m)
szintkülönbség: 1711 m
idő: 8 óra 40 p ( 05:20 - 15:00 )
nehézség: turistaút lac Blanc menedékházig, onnan kőbabákkal jelzett alpesi út a Dards- nyeregig, aztán II-II-as mászónehézségű gerinc ( PD-)
No comments:
Post a Comment